Báthory Erzsébet: sorozatgyilkos vagy politikai áldozat?
- december 29-én Thurzó György nádor katonái benyomultak a csejtei várhegy tövében álló udvarházba. Báthory Erzsébetet a vacsoraasztalnál fogták el. Az ország egyik legtekintélyesebb özvegye ellen szolgálólányok kínzásáról és megöléséről gyűjtöttek vallomásokat; az ügy azonban az ő esetében sosem jutott el bírói ítéletig.
A szüzek vérében fürdő asszony későbbi legenda. A korabeli kegyetlenkedési vádakat viszont komolyan vették, és a történészek ma is vitáznak arról, mennyi igaz belőlük. A politikai vagy vagyoni érdekből félreállított özvegy történetének szintén vannak gyenge pontjai: az eljárás végén a család megőrizte birtokait.
Thurzó emberei egy nagy hatalmú asszonyt elfogtak, de hogy pontosan milyen bűnöket tudtak volna rábizonyítani, arról nem született lezárt tárgyalás. Az iratokban megszólaló emberek között pedig meglepően nehéz megtalálni azokat, akikre a legsúlyosabb vádak közvetlenül vonatkoztak.

Miért éppen Csejtén fogták el Báthory Erzsébetet?
A történet közismert díszlete a vár, a rajtaütés helyszíne azonban Várkonyi Gábor kutatása szerint az alatta fekvő udvarház volt. Az eltérésnek katonai jelentősége is volt. Csejtén gyorsan el lehetett fogni az özvegyet; a Nádasdy család központjában, Sárváron lényegesen erősebb védelemmel kellett volna számolni.
Erzsébet korábbi leveleiből tudjuk, hogy a sárvári védelem megszervezésében személyesen is részt vett. 1605-ben a csepregiekkel olyan megállapodásról írt, amelynek értelmében ötven fizetett gyalogost tartottak Sárváron. Saját elöljárójuk, zászlójuk és dobosuk volt. Az özvegy az állandóan rendelkezésre álló embereket többre tartotta az időlegesen felkelő vármegyei hadaknál.
Egy vár és uradalom működése a falakon túl a szolgálattevőkön, a készleteken és a fizetett katonaságon is múlt. Sárváron Erzsébetet saját emberei és régi kapcsolatai vették körül. Csejtén, a nádor birtokainak közelében jóval kiszolgáltatottabb helyzetben volt.
Miért ment mégis oda? Várkonyi a családon belüli változással magyarázza: fia, Nádasdy Pál 1610-ben átvette főispáni hivatalát, és az örökség rendezése az anya helyzetét is átalakította. A fiú saját udvartartásának megszervezésével az özvegy másik rezidenciára költözése megszokott családi megoldás lehetett. Csejte választása ebben az értelmezésben nem menekülési kísérlet volt.
Mit találtak az érkezők, és mi került a jegyzőkönyvekbe?
A rajtaütést gyakran úgy mesélik el, mint egy gyilkosságsorozat leleplezését: megérkezik a nádor, megtalálja a megkínzott lányokat, és a bűnösség nyomban nyilvánvalóvá válik. A fennmaradt ügy ennél jóval nehezebben illeszkedik egyetlen jelenetbe. A vizsgálat már hónapokkal az elfogás előtt megindult, és utána is folytatódott.
H. Németh István levéltáros összesítése szerint 1610 márciusa és 1611 júliusa között 317 tanút hallgattak meg. A nyomozás nem szorítkozott Csejtére: a távoli dunántúli Nádasdy-birtokokon, Sárváron és környékén is gyűjtöttek vallomásokat. A legsúlyosabb történetek egy része éppen onnan származott.
A tanúk verésekről, kínzásokról és gyanús halálesetekről beszéltek. A jegyzőkönyvekben egymás mellé kerültek a személyesen látott fenyítések, a halálesetekről szerzett értesülések és a másoktól hallott történetek. A vallomások nagy része hallomásra épült; az egyes birtokokon szolgáló emberek tudása sem egyezett.
Várkonyi egy különösen zavaró eltérést emelt ki: a sárvári porkolábok közül az egyik súlyos kegyetlenkedésekről számolt be, mások nem tudtak hasonlókról. Az ügy éppen ott vált bizonytalanná, ahol a közvetlenül a háztartásban dolgozó emberek vallomásainak kellett volna egymást megerősíteniük.
A „megmentett lány” történetével is baj van. Szádeczky-Kardoss Irma az iratokból éppen az állítólag kiszabadított, megkínzott lány vallomását hiányolta. A későbbi, 1729-es elbeszélésben viszont már hatásos jelenet olvasható egy haldokló megtalálásáról. A rajtaütés részleteit a későbbi történet sokkal határozottabban rendezte el, mint a vizsgálat iratai.
Miért fogadta el mégis egy történész a súlyos vádakat?
Péter Katalin a vizsgálat komolyságát és a vallomások összegyűjtésére fordított munkát úgy értékelte, hogy a vádaknak valós alapjuk volt. Ebben az olvasatban Thurzó eljárása nem puszta színjáték: az udvartartásban történő kegyetlenkedésekről olyan mennyiségű értesülés gyűlt össze, amely hatósági fellépést indokolt.
A szolgálók elleni testi erőszak a korszakban nem számított elképzelhetetlennek. Várkonyi Bethlen Miklós emlékiratait hozza példának: Bethlen leírta, hogy indulatában verte szolgáit. A Báthory-ügy vádpontjai azonban súlyosabbak voltak a házi fegyelmezésnél: a vizsgálók halálhoz vezető bántalmazásokról is kérdeztek.
A kiszolgáltatott cselédlány számára ugyanabban a háztartásban összpontosult a munkaadó tekintélye, a büntetés lehetősége és a mindennapi megélhetés. Ha az úrnőt vagy bizalmasait vádolta, saját környezetének befolyásos embereivel került szembe. A vallomásokban felbukkanó félelemnek és erőszaknak ezért a vérfürdő története nélkül is volt társadalmi háttere.
Lengyel Tünde és Várkonyi Gábor ezzel együtt jóval szűkebbre vonták a bizonyítható események körét. Várkonyi 2014-es interjújában nyolc gyanús halálesetről beszélt, amelyeket kutatásuk a vallomásokból körvonalazott. Magyarázatukban sikertelen gyógyítás és halálos következményekkel járó fenyítés is felmerült. Ez kutatói rekonstrukció, nem nyolc bizonyított gyilkosság megállapítása.
Az ő értelmezésükből sem szelíd, minden vádtól távol álló úrnő képe bontakozik ki. A halálesetek okát és Erzsébet személyes részvételét azonban másként ítélik meg, mint a gyilkosságsorozatot elfogadó történészek. A vita egyik tétje az, hogy egy-egy sérülésről vagy halálról szóló történetben ki mit látott, és kinek tulajdonította a cselekményt.
Hogyan lett a bizonytalan történetekből 650 áldozat?
A 650-es szám különösen alkalmas volt arra, hogy minden más részletet maga mögé utasítson. H. Németh ismertetése szerint egy parasztlány vallomásában szerepel. A nyomozás nem tárt fel ennyi azonosított áldozatot; a szám a vallomásokban terjedő állításként maradt fenn.
A levéltári összefoglaló szerint a Csejte környéki tanúk kezdetben egy-két megfenyített szolgálóról beszéltek. A sokkal nagyobb számok akkor jelentek meg, amikor a dunántúli vallomások híre már elterjedt. H. Németh ezt a történetek növekedésének jeleként értékeli: az újabb megszólalók már korábban hallott vádak ismeretében is vallhattak.
A hiányok között újra meg újra előkerül az áldozatok közeli hozzátartozóinak elmaradása. Várkonyi szerint ez azért is feltűnő, mert a rokonoknak vérdíj járhatott volna. A több száz meggyilkolt lányról szóló állítás mögül így éppen azok a családok hiányoznak, amelyeknek a történeteit egy ekkora ügyben keresnénk.
A közvetlenül megvádolt szolgák helyzete más volt: őket kínvallatásnak vetették alá, majd közülük többeket kivégeztek. Az ellenük alkalmazott erőszak és a gyors büntetés után már nem lehetett egy későbbi, Erzsébet elleni tárgyaláson újra kikérdezni őket. A főúri asszony fogságban maradt, az alacsonyabb rangú vádlottak életükkel fizettek.
Kinek állhatott útjában egy gazdag özvegy?
Nádasdy Ferenc 1604-es halála után Erzsébetre hatalmas birtokegyüttes kezelése hárult. Fennmaradt levelei gabonaeladásról, katonák fizetéséről, épületjavításról és birtokvitákról szólnak. A török kori Magyarország hétköznapjai az ő asztalára panaszok, költségigények és fegyveres fenyegetések formájában érkeztek meg.
Batthyány Ferenc egyik gabonavásárlási kérését például visszautasította. Az ajánlott árat alacsonynak tartotta, és jobbágyait sem akarta a szállítással terhelni. A levelekben nem egy elzárt várúrnő intézkedik, hanem egy olyan gazdálkodó, aki számon tartja a piaci lehetőségeket és saját munkaerejének terheit.
A gazdagság közben nem jelentett korlátlanul elkölthető pénzt. 1605-ben arról írt, hogy nincs miből újabb katonákat fogadnia. Ugyanebben az időszakban német katonák támadták meg keresztúri birtokát, és az oltalmazására rendelt fegyveresek túlkapásai miatt is panaszkodott. Saját beszámolója szerint a védelmet nyújtó katonaság is elhajtotta a lakosság állatait.
1609-ben egy tokorcsi „tudósasszony” fordult hozzá. Az asszony házában nevelt fiatal nő teherbe esett, több férfit is megnevezett, az egyik érintett pedig a házra támadt, és a javakat dúlta fel. Erzsébet Kisfaludi Balázs alispántól kért intézkedést: az idős asszony vagyonát védjék meg, és annak a felelősségét vizsgálják, aki vétett. A korabeli levél egy konkrét hatalmaskodási ügyben mutatja meg az úrnőt, amint a vármegye hatóságához fordul. Ezekben az iratokban a segítséget kérő embereknek neve és ügye van; a több száz állítólagos gyilkosság történetében éppen az ilyen részletek hiánya vált a későbbi történészvita egyik központi kérdésévé.
A birtokszerzés veszélye sem elméleti lehetőség volt. A Bánffy rokonság tagjaival szemben az özvegynek birtokait kellett védenie. Ebből a közegből nőtt ki az a történészi feltevés, hogy a vádak mögött vagyoni és hatalmi érdekek is dolgozhattak.
Várkonyi még közelebb kereste az esetleges elégedetlenséget. A súlyosan terhelő vallomások között a Nádasdy-uradalom régi tisztségviselőinek kijelentései is szerepeltek. Erzsébet 1608-ban részletes birtokösszeírást készíttetett; a szoros ellenőrzés kényelmetlen lehetett azoknak, akik az özvegységtől nagyobb önállóságot vártak. Az alkalmazottak neheztelése azonban a történész magyarázati javaslata, nem fennmaradt összeesküvési terv.
Mi nem illik a politikai leszámolás történetébe?
Az erdélyi fejedelem, Báthory Gábor és Thurzó György konfliktusa valódi politikai hátteret kínált az ügyhöz. Nagy László és Szádeczky-Kardoss Irma ezt a kapcsolatot is vizsgálta. Egy befolyásos családtag lejáratásának lehetett politikai haszna, különösen ilyen súlyos és széles körben terjeszthető vádakkal.
Várkonyi ugyanakkor a 2014-es interjúban már kételkedett a politika döntő szerepében. Erzsébet mozgását hozta ellenérvként: 1610 őszén lányaival Pöstyénbe ment fürdőzni, később pedig Csejtére utazott. Viselkedése nehezen illik ahhoz az elképzeléshez, hogy Erdélybe készülő politikai menekült lett volna.
A vagyon megszerzésének egyszerű történetével is ütközik egy fennmaradt irat. Erzsébet 1610. szeptember 3-án kelt végrendelete gyermekeinek juttatta vagyonát. Az MNL értelmezése szerint a felosztás elzárta a birtokelkobzáson alapuló vagyonszerzés útját. Az ügy végén nem Thurzó kapta meg a teljes Nádasdy-örökséget.
A család számára a vagyon mellett a név és az örökösök jövője is tét volt. Várkonyi egy lehetséges kompromisszumot lát a történtek mögött: az özvegy őrizetben maradt, elmaradt a nagy per és a vagyonelkobzás, a gyermekek közötti birtokfelosztás pedig érvényben maradt. Ebben a megoldásban a család érdeke és Erzsébet személyes érdeke már eltérhetett egymástól.
Ki tette a vérfürdőt a történet középpontjába?
1729-ben Thuróczi László jezsuita szerző nyomtatásban közölt egy történetet, amely megadta a későbbi legenda legemlékezetesebb motívumát. Elbeszélésében egy szolgáló vére Erzsébet bőrére cseppen, az asszony pedig úgy látja, hogy a vér megszépítette. Ez indítja arra, hogy lányokat ölessen meg, és vérükkel próbálja visszaszerezni fiatalságát.
Thuróczi több mint száz évvel Erzsébet halála után írt. A történethez még az asszony gondolatait és hiúságának indítékait is hozzárendelte. A modernül is olvasható szövegközlésben a gyilkosságok már egyetlen, világos célt szolgálnak: a szépség megőrzését. Ez az 1729-es elbeszélés magyarázata, nem az 1610-es kihallgatásokból bizonyított indíték.
Várkonyi szerint a szövegben a protestáns asszony elítélése a korabeli ponyvairodalom motívumaival keveredett. A történet később Bél Mátyás nagy országleírásába is átkerült. A tekintélyes műben való megjelenés újabb hitelt kölcsönzött annak, ami eredetileg késői elbeszélésként született meg.
A vérfürdő könnyebben megjegyezhető volt, mint az ellentmondó tanúvallomások. Egyetlen képpé alakította a történetet: hiú úrnő, kiszolgáltatott lányok, titkos gyilkosságok. Ebből a képből kimaradt az eljárás legkülönösebb fordulata: a vérszomjasnak bemutatott főszereplő ügyében nem született ítélet.
Miért maradt ítélet nélkül fogságban?
Báthory Erzsébet haláláig, 1614. augusztus 21-ig Csejtén maradt őrizetben. A király többször sürgette a nádort, hogy vigye perre az ügyet, a per mégsem kezdődött el. Várkonyi szerint alighanem a nádori tekintély védelme miatt: a seregnyi tanúvallomás ellenére a vád alkalmatlan volt egy perre, és egy arisztokrata főbenjáró ügye az országgyűlés elé is került volna.
Fogságának pontos körülményeiről kevés megbízható információ áll rendelkezésre. Az ablak nélküli szobába befalazott asszony közismert képe sokkal részletesebb annál, mint amit Várkonyi az őrizetről biztosan megállapíthatónak tart. A várfogság ténye szilárdabb, mint a köré épült börtönjelenet.
Az 1610 decemberében elfogott özvegy életéből még közel négy év telt el. A tanúk jegyzőkönyvei megmaradtak, szolgái közül többeket kivégeztek, gyermekei megtartották az örökséget. Erzsébet nem állhatott olyan lezárt tárgyalás elé, amelyben a vádakat és saját védekezését együtt mérlegelték volna. A vérben fürdő asszony története csak jóval később kapta meg azt a magabiztos befejezést, amely a csejtei ügyből hiányzott.
Források
- Báthory Erzsébet és bűnpere – H. Németh István, Magyar Nemzeti Levéltár, 2016
- Újabb források Báthory Erzsébet életéhez – Várkonyi Gábor, Irodalomtörténeti Közlemények, 1999
- A 400 éves szellem visszatér – Szex, vér és árulás – Várkonyi Gábor-interjú, Magyar Narancs, 2014
- Báthory Erzsébet legendája – Thuróczi László tollából – Reformatus.hu, 2010; az 1729-es mű részlete