Páncélos hadvezér és lovasai egy erdélyi folyóvölgy erdőszélén, a 15. század végének viseletében.
| |

Kinizsi Pál legendái és a történelmi valóság

Kenyérmezőn a győztesek a török táborban talált étellel és itallal ünnepeltek. Antonio Bonfini elbeszélésében vitézi énekek szóltak, a katonák fegyveresen táncoltak, és végül Kinizsi Pált is a kör közepére hívták. Az 1479. október 13-i csata hőse ekkor olyan mutatványt tett, amely még a történet szerint is inkább megdöbbentette, mint megnevettette a nézőket.

Kinizsi győzelme történelmi tény. A malomkövet tálcaként emelő molnárlegény viszont a mondák világából lép elénk, és a győzelmi táncot sem szemtanúként írta le Bonfini. A hadvezér életében éppen ott nyílnak a legérdekesebb rések, ahol a legismerősebb történeteket szoktuk biztosra venni.

Még az a jelenet is másként történhetett, amikor Kinizsi az utolsó pillanatban megérkezik, és megmenti a már-már elveszett csatát. A korai beszámolók összevetése szerint ugyanis nem akkor érkezett a csatatérre. Már ott volt.

Páncélos hadvezér és lovasai egy erdélyi folyóvölgy erdőszélén, a 15. század végének viseletében.
Kinizsi hadjáratainak világát felidéző jelenet; a hadvezér hiteles arcvonásait nem ismerjük. AI-val készített történelmi rekonstrukció.

Kinizsi Pál valóban malomkövön kínálta meg a királyt?

A közismert monda szerint Mátyás vadászat közben jutott el ahhoz a malomhoz, ahol az ifjú Kinizsi dolgozott. A legény vizet adott a vendégnek, de a pohár alá malomkövet emelt tálca helyett. Az uralkodó felfigyelt rendkívüli erejére, és katonának fogadta. Egyetlen mozdulat elég volt hozzá, hogy a malomból a király szolgálatába kerüljön.

Csakhogy a vendég személye sem állandó. A hagyomány más változatában Magyar Balázs kapja a frissítőt. Kinizsi ifjúkorának malmát pedig több vidéken, Nagyvázsony környékén, Biharban és a Bánátban is a magukénak tartották. A történethez tehát több helyszín és több szereplő kapcsolódott, miközben ugyanaz maradt a felismerhető tárgy: a könnyedén felemelt malomkő.

A biztos életrajz ennél később kezdődik. Kinizsi születésének pontos helyét és évét nem ismerjük. A Magyar Katolikus Lexikon valószínűnek tartja bihari köznemesi származását; a molnárlegényként induló életpályát nem lehet ugyanilyen bizonyossággal megrajzolni. Malomköves királyi találkozásáról nincs ellenőrizhető eseményleírásunk.

A molnármesterség emlegetése és a nemesi eredet feltételezése ráadásul nem feltétlenül zárja ki egymást: a malom birtoklása és a benne végzett munka más-más helyzetet jelentett. Tarján M. Tamás történeti összefoglalója is nyitva hagyja a paraszti és kisnemesi háttér lehetőségét. A malomkő súlyát tehát jobban ismeri az emlékezet, mint annak az embernek a családját, aki állítólag felemelte.

Ki emelte fel, ha nem egyetlen királyi találkozás?

1468-ban Kinizsi már Morvaországban harcolt Magyar Balázs mellett. Ez a kapcsolat később családi kötelékké vált: feleségül vette parancsnoka lányát, Magyar Benignát. Az életrajzban itt bukkan fel biztosan az a Magyar Balázs, akit a monda egyes változatai a malomhoz vezetnek.

A következő években Kinizsi nemcsak az oszmánokkal küzdött. Részt vett Mátyás cseh területeken folytatott háborúiban, 1474-ben Sziléziában, 1477-ben pedig Ausztriában hadakozott. Mire a kenyérmezei csata elérkezett, már több hadszíntéren szerzett tapasztalatot, és önálló csapatvezetésre bízták.

A király szolgálata birtokot is hozott. Mátyás 1472-ben Nagyvázsonyt és a hozzá tartozó uradalmat adományozta neki. Kinizsi tehát már évekkel a leghíresebb győzelme előtt várúr lett. A későbbi kenyérmezei hőstett nem a felemelkedése kezdete volt: egy addigra sikeres katona pályájának kiemelkedő állomása.

A birtokadományok és kinevezések Mátyás király udvarának hatalmi döntései közé tartoztak. Kinizsi esetében a katonai szolgálat mellé egyre nagyobb önálló tekintély társult. Amikor a temesi ispáni tisztséget és a déli végek irányítását is rábízták, már egy egész országrész védelmében kellett döntenie.

Miért engedték a portyázókat Erdély belsejébe?

1479 őszén az oszmán támadók nem a szultán személyesen vezetett teljes haderejével érkeztek Erdélybe. A betörő sereg fosztogatott és foglyokat gyűjtött. Az elhurcolás veszélye azok számára is közvetlenné tette a háborút, akiknek sem a király terveire, sem a végvidéki parancsnokok döntéseire nem volt befolyásuk.

Báthori István erdélyi vajda nem a betörés pillanatában próbálta útjukat állni. Szakály Ferenc és Fodor Pál csatatanulmánya szerint a környék lakóit arra utasította, hogy húzódjanak az erdőkbe és hegyekbe, és tegyék járhatatlanná maguk mögött az átjárókat. Közben figyelte az ellenséget, és segítségül hívta a délvidéki parancsnokokat.

A kivárásnak katonai oka volt. A portya végére a támadók elfáradtak, a zsákmány és a foglyok pedig lassították mozgásukat. A visszafelé tartó seregre más feltételekkel lehetett lecsapni, mint a könnyen mozgó, frissen betörő csapatokra. A falvak lakói addig is a dúlás veszélyével maradtak szemben.

Október 13-án a magyar vezetők az Alkenyérként, illetve Zsibódként ismert településnél, a Maros völgyében vállalták az összecsapást. Kinizsi mellett szerb csapatok és erdélyi szászok is részt vettek a harcban. A visszaszerzendő zsákmány közt emberek is voltak: a győzelem után a török tábor foglyait kiszabadították.

Honnan érkezett a segítség, ha Kinizsi már ott volt?

Bonfini változatában Báthori úgy kezd csatát, hogy még várja Kinizsi segítségét. Az erdélyi sereg súlyos helyzetbe kerül, a vajda sebeket kap, és szinte minden elveszettnek látszik, amikor feltűnik a felmentő had. A történet az utolsó pillanatban érkező megmentő köré rendezi az egész ütközetet.

Szakály Ferenc és Fodor Pál rekonstrukciója viszont a szász résztvevő német nyelvű beszámolóját és az oszmán Kemálpasazáde elbeszélését is összeveti. Ezekből az rajzolódik ki, hogy Kinizsi kezdettől a csatatéren állt nehézpáncélosaival. A délvidéki erőket előzetesen vonták össze; nem egy váratlanul befutó, friss seregről volt szó.

A középen harcoló Báthori ettől még valóban veszélybe került. A beszámolók szerint leesett vagy leverték a lováról, és csapatai rendje megbomlott. Kinizsi előtt viszont megnyílt a lehetőség a beavatkozásra: a vele szemben álló Ali bég kivált az ütközetből. Az oszmán elbeszélés ezt azzal magyarázza, hogy a bég nem bízott csapatai sikerében a páncélosok ellen.

Kinizsi ekkor a Báthorit szorongató ellenség ellen fordulhatott. Az egyik szárnyról a közép felé irányított támadás hozta meg azt a segítséget, amelyet a későbbi történet messziről érkező felmentésként őrzött meg. A vajda megmentése tehát megmarad; a megmentő útvonala változik meg.

A szász beszámoló külön is kiemeli, hogy Kinizsi beavatkozása nélkül Báthorit és hadnépét legyőzték volna. Ugyanez az elbeszélés szívósan kitartó ellenfélről tudósít: a győzelmet nem egyetlen roham döntötte el. Isza bég csapatai kemény ellenállást tanúsítottak, és vezérük súlyos megsebesülése után kezdtek menekülni.

A lovasság futása után ráadásul a havasalföldi gyalogság még tovább küzdött az oszmánok oldalán. Szúrófegyverekből kialakított akadályok mögött védekeztek, és újabb támadást kellett indítani ellenük. Mire a csata valóban véget ért, a győztesek is súlyos árat fizettek érte.

Hány embert győzött le, és mi lett a győztesekkel?

A csata hírével a számok is útra keltek. Bonfini hatvanezer támadóról írt, a lengyel Jan Długosznál már százezer szerepelt, Mátyás levelei pedig körülbelül negyvenháromezer oszmán harcost említettek. Szakály és Fodor ennél jóval kisebb sereggel számol: becslésük szerint a havasalföldi segédcsapatokkal együtt sem lehetett több mintegy tizenötezer embernél.

A kisebb létszámhoz is súlyos veszteség társult. A tanulmány ötezer–hatezer elesettet valószínűsít az oszmánok és szövetségeseik oldalán; a győztesek veszteségére a szász résztvevő háromezer fős adatát tartja a leghihetőbbnek. Ezek becslések, nem fennmaradt névsorok. A magyar védelem számára a győzelem után is megmaradt a feladat, hogy a határ őrzéséhez újra legyen elegendő katona.

Oláh Miklós későbbi elbeszélése szerint az erdélyi püspök kétszáz teljesen felfegyverzett páncélosa veszett oda. A püspök személyesen ment el értük, és gyászmenetben vitette testüket Gyulafehérvárra. Ugyanannak az ütközetnek az emlékezetében így egymás mellett maradt meg a vezér diadala és a katonák hazaszállítása.

A győzelmi lakoma egy másik elbeszélésben egészen más arcot kapott.

Mit tartott Kinizsi a fogai között Bonfini szerint?

A lakoma és a tánc történetét Antonio Bonfini örökítette meg a magyar történelemről írt művében. A Mátyás és II. Ulászló udvarához kötődő humanista szerző közel élt az események korához, de a kenyérmezei csatának nem volt szemtanúja. Elbeszélésében a katonák előbb rögtönzött versekkel dicsérték vezéreiket, majd fegyveresen táncolni kezdtek.

Amikor Kinizsit a körbe hívták, Bonfini szerint a földön fekvő ellenséges holttestet a derekánál fogva, pusztán a fogával emelte fel, és így járt körbe. Bonfininál egyetlen holttest szerepel. A közismert kép, amelyen Kinizsi a fogában tartott test mellett a hóna alatt is egy-egy törököt visz, már nem ebből a leírásból való.

Bonfini még azt is hozzáteszi, hogy a nézők inkább megdöbbentek, mint mulattak rajta. A jelenet végén Herkuleshez méri Kinizsit. Az antik hős így már a humanista történetíró szövegében összekapcsolódik a magyar hadvezérrel; a későbbi olvasók készen kapták az emberfeletti erejű harcos képét.

A leírás egy korán kialakult hőstörténetet őriz. Szakály és Fodor szerint valószínű, hogy Bonfinihoz vitézi énekek is közvetítették a csata emlékét. A 16. században Liszthy János veszprémi püspök még hallott ilyen énekeket, és úgy találta, hogy az eseményeket másként adják elő, mint a történetíró. A győzelem történetéből tehát már jóval a modern feldolgozások előtt is több változat élt.

Mi maradt a hadvezér után a malomkövön kívül?

Nagyvázsonyban Kinizsi nem üres telket kapott, amelyre saját erejéből várat emelt. A Vezsenyi család erőssége már előtte állt. Új birtokosként átépíttette és bővíttette: a királyi adományt reprezentatív lakóhellyé és uradalmi központtá alakította.

A vár nemcsak ostrom esetére kellett. A földekből és falvakból álló birtok igazgatása, készleteinek tárolása és a földesúr háztartása is helyet kívánt. Kinizsi nagyvázsonyi építkezései ezért a magyar várak működéséhez is kapcsolódnak: ugyanazoknak a falaknak kellett védelmet, lakóteret és a hatalom látható központját adniuk.

A vár közelében Kinizsi és apósa, Magyar Balázs pálos monostort alapított. A szerzetesek ellátását föld, erdő és halastó biztosította; Kinizsi Karakó falut is megvásárolta számukra. A Magyar Katolikus Lexikon 1486-ból négy ezüstkehely, paténák és egy szentségmutató adományát is felsorolja. A hadvezér vagyonából így nemcsak erődítmény, hanem egyházi intézmény is részesült.

Magyar Benignának itt készült 1493 körül a Festetics-kódexként ismert magyar nyelvű imádságoskönyv. Kinizsi családjának emlékét tehát egy kézirat is őrzi, amely egészen más munkát feltételez, mint a hadjárat: fordítást, másolást és a szerzetesi közösség fennmaradását. A legendák erejét próbáló kő mellett könyv is maradt a történetben.

Véget ért a háború a kenyérmezei győzelemmel?

Kenyérmező után Kinizsi nem maradt a birtokán. 1480-ban Szerbiában Krusevácig nyomult előre, a következő évben újra a déli hadszíntéren harcolt. A hadjáratokkal az oszmán végvárak mögötti területeket is elérték: az ellenséges várőrségek hátországa sem maradt biztonságban.

A déli háborúskodáshoz népességmozgatás is társult. A Kinizsiről szóló lexikonszócikk szerbek áttelepítését említi az elpusztult magyarországi területek benépesítésére. A parancsnoknak tehát nemcsak az ellenséges katonákkal kellett számolnia. A végvidéki települések lakossága, a megművelt föld és az ellátás háttere is változott a hadműveletek nyomán.

1483-ban Mátyás és az oszmán uralkodó békét kötött. A megállapodás a kereskedők közlekedését és a határviták rendezését is szabályozta, ám a helyi fegyveres összetűzéseket nem szüntette meg. Kinizsi pályáját ezek után már egy Budáról érkező halálhír fordította új irányba.

Miért fordult Mátyás fia és egykori zsoldosai ellen?

Mátyás 1490-es halála után Kinizsi nem az elhunyt király fiát, Corvin Jánost segítette hatalomra. II. Ulászló oldalára állt. Báthorival együtt a Tolna megyei Csontmezőn legyőzte Corvin seregét: a kenyérmezei győztes vezérek ezúttal Mátyás örökösének csapataival harcoltak.

A király szolgálatában szerzett katonai hatalom így az utódlás kimenetelére is hatott. Kinizsi pályája Ulászló alatt folytatódott, és az országbírói méltóságig jutott. A mese hűséges erős embere helyén itt már olyan báró áll, aki az uralkodó halála után maga választott politikai oldalt.

1492-ben a fizetetlen zsoldosok fosztogató csoportjai ellen is neki kellett fellépnie. A fekete sereg megmaradt katonái a Száva vidékét pusztították; Kinizsi főúri csapatok és felkelő parasztok segítségével verte szét őket. Akik korábban királyi zsoldért hadakoztak, most a védelemre szoruló lakosság ellenségeivé váltak.

A déli határ közben továbbra is harcokat követelt tőle. Élete végén szélütés érte, de betegsége után is részt vett az oszmánok elleni hadműveletekben. Utolsó hadjárata Szendrő környékére vezette; 1494. november 24-én halt meg. A nagyvázsonyi pálos monostor templomában temették el.

Sírkövét később a várba vitték. Aki ott keresi Kinizsit, egy olyan ember síremlékéhez jut, aki várat bővíttetett, szerzeteseket támogatott, uralkodót választott és korábbi zsoldostársakkal is szembefordult. A kenyérmezei tánc foggal felemelt alakja Bonfini könyvében maradt; Kinizsi saját teste az általa támogatott monostorba került.

Források

Hasonlò