Mi történt az eltűnt Roanoke-kolónia lakóival?
- augusztus 18-án John White üresen találta a Roanoke-kolónia telepét. Három évvel korábban ugyanitt született az unokája, Virginia Dare. Most, a kislány harmadik születésnapján, a visszatérő kormányzó hiába kereste a családját és a többi telepest. Egy palánkoszlopba a CROATOAN szót vésték.
Az eltűnt kolónia lakóinak sorsát ma sem ismerjük biztosan. Az egyik legerősebb magyarázat szerint elhagyták Roanoke szigetét, és legalább egy részük környékbeli őslakos közösségekhez költözött. Régészeti leletek a szárazföld belseje felé is mutatnak. A feliratot viszont White értette: számára nem megfejtendő szó volt, hanem egy ismert hely neve.

Miért kerültek a telepesek egy olyan szigetre, ahol nem akartak maradni?
Az 1587-ben útnak induló csoport eredeti célja a Chesapeake-öböl volt. Sir Walter Raleigh vállalkozása tartós angol megtelepedést keresett Észak-Amerikában; Roanoke csak megálló lett volna az úton. Itt egy korábbi expedíció hátrahagyott embereit akarták felvenni, mielőtt északabbra hajóznak.
John White júliusban partra szállt néhány társával, de a keresett katonákat nem találták meg. Amikor folytatták volna az utat, Simon Fernandes hajóskapitány megtagadta a továbbszállításukat. Arra hivatkozott, hogy az évszak már túl előrehaladott. A csoportnak Roanoke-on kellett berendezkednie, egy korábbi angol telep épületeit és erődítését javítva.
A hajó parancsnokának döntése az egész vállalkozás mozgásterét beszűkítette. White kormányzó volt, mégsem tudta elérni, hogy az embereit az eredetileg kijelölt helyre vigyék. Abban bízott, hogy a tél előtt még északra költözhetnek. Addig a szigeten kellett élelmet szerezniük és lakhatóvá tenniük az elhagyott épületeket.
Ez a telep már családoknak is készült: férfiak mellett nők és gyerekek érkeztek. Virginia Dare augusztus 18-i születése ezért a megtelepedés kézzelfogható eseménye volt. A Harvie családban egy másik gyermek is született. Miközben az angolok a régi házakat javították, már olyan újszülöttekről kellett gondoskodniuk, akik számára Roanoke volt az első otthon.
Ki segíthetett rajtuk, ha az angolok a barátaikra is rátámadtak?
A telepesek rövidesen elveszítették egyik társukat. George Howe-ot megölték, és a testén nyílsebeket találtak. Az angolok a roanoke-i őslakosokat gyanúsították. White embereivel megtorló támadást indított a szárazföldön, csakhogy az általuk ellenségnek vélt csoport valójában baráti croatoan emberekből állt.
A támadást Manteo állította le. A croatoan férfi tudott angolul, és együtt dolgozott a telepesekkel. Ugyanaz az ember közvetített tehát a két közösség között, akinek a népét az angolok tévedésből megtámadták. Az élelmet és biztonságot kereső jövevényeknek ezután az általuk okozott sérelmekkel is számolniuk kellett.
Croatoan egy őslakos közösség és az általuk lakott sziget neve volt; a helyet ma Hatteras-szigetként ismerjük. Manteo kapcsolatai később különös jelentőséget kaptak. Ha a roanoke-i angoloknak menedéket kellett keresniük, létezett olyan közeli közösség, amelyhez személyes szál kötötte őket.
Az élelem megszerzése közben egy másik akadály is nőtt. Az amerikai National Park Service összefoglalója szerint 1587-ben három évig tartó súlyos szárazság kezdődött a térségben. Az angolok őslakos kereskedelemre is támaszkodtak volna, miközben a helyieknek is kevesebb élelmük maradt. A telepesek megérkezése nem teremtett új gabonaföldeket vagy azonnal felhasználható tartalékokat a fogadó közösségek számára.
Miért hagyta ott White az újszülött unokáját?
A közelgő tél, a bizonytalan élelemellátás és a támadások veszélye miatt a telepesek White-ot küldték vissza Angliába. További embereket és készleteket kellett szereznie. A kormányzó a saját családját is hátrahagyta: lánya és néhány napos unokája a segítségre váró közösségben maradt.
Az indulásról a telepesek közös kérése is fennmaradt. A National Park Service által közölt dokumentumrészletben arra kérik White-ot, hogy Angliában járjon el a támogatásukért. A kormányzó távozása tehát a kolónia ellátási tervéhez tartozott. Azt azonban az otthon maradók nem irányíthatták, hogy mikor kerül hajó és rakomány a visszaútra.
White még 1587-ben elérte Angliát, és a következő tavaszra remélt újabb indulást. A szigeten közben már a költözés lehetőségével számoltak. A tervben a szárazföld belseje is szerepelt, nagyjából ötven mérföldre Roanoke-tól. Nem arról volt szó, hogy mindenáron ugyanazon a helyen kell kitartaniuk.
A távozás előtt ezért üzenethagyásban állapodtak meg. Ha a telepesek másik helyre mennek, jelöljék meg, hol lehet őket keresni. Ezzel előre kezelték a szétszakadás egyik nyilvánvaló kockázatát: a visszatérő hajó ne egy lakatlan településen keresse az ellátmány címzettjeit. Az egyezségnek volt még egy része, amely 1590-ben különösen sokat jelentett White-nak.
Hogyan lett egyetlen télből három év?
Angliában közben a spanyol támadás veszélye írta át a hajók útvonalát. I. Erzsébet a hazai védelemhez tartotta vissza az angol hajókat, miközben a spanyol Armada invázióra készült. A roanoke-i utánpótlás olyan országban keresett szállítókapacitást, amelynek a saját partjait kellett megvédenie.
White 1588-ban mégis megpróbált visszajutni. Az észak-karolinai kulturális örökségvédelmi hivatal összefoglalója szerint ezt az utat kalózok hiúsították meg, akik elvették a készleteit. Az Armada körüli háborús helyzet mellé így egy közvetlen tengeri veszteség is társult. A segítségre szánt rakomány nem ért át az óceánon.
A spanyol flotta veresége után sem állt helyre automatikusan a vállalkozás pénzügyi háttere. Raleigh érdeklődése egyre inkább Írország felé fordult, White-nak pedig más támogatókat kellett keresnie. Végül 1590-ben olyan, spanyol hajók elleni portyázásra induló hajósoknál kapott helyet, akik Nyugat-Indiába tartottak.
A visszaút ezért mások vállalkozásától is függött. White utasként érkezett a családjáért és a telepesekért; az őket szállító hajók saját célokkal hajóztak az Atlanti-óceánon. Mire eljutott Roanoke-hoz, az eredetileg egy télre tervezett távollét közel három évre nyúlt. A partra szálláskor már azt sem tudhatta, mennyi ideje lakatlan a telep.
Mit árult el az üres Roanoke-kolónia a távozásról?
White nem vihartól összeroppant házakat talált. A beszámolójára támaszkodó NPS-összefoglaló szerint az épületeket szétszedték. A különbség döntő: az üres telep képe inkább szervezett távozásra utalt, mint arra, hogy egyetlen váratlan csapás helyben végzett mindenkivel.
Egy fába a CRO betűket vésték, a teljes CROATOAN szó pedig a palánkon állt. A későbbi elbeszélések gyakran egyetlen fába vésett felirattá vonják össze a kettőt. White számára a név azt a szigetet jelölte, ahol Manteo népe lakott, és ahol a telepeseket keresni akarta.
A megbeszélt jelzés második része egy kereszt volt: ezt akkor kellett hátrahagyniuk, ha kényszer vagy veszély miatt távoznak. White nem találta meg. Az észak-karolinai hivatal értelmezése szerint éppen a vészjel hiánya adott neki reményt arra, hogy a telepesek élnek. A később baljós üzenetként emlegetett szó a visszatérő kormányzónak biztató nyom volt.
Saját hátrahagyott holmijai közben tönkrementek. Könyveinek borítója leszakadt, képeinek és térképeinek keretét eső rongálta, páncélját rozsda ette. A National Park Service White leírását is közli ezekről a tárgyakról. A készletek és személyes értékek állapota nem mondta meg, hol van a családja; a felirat legalább keresési irányt adott.
Roanoke ebben eltér az eltűnések a Bermuda-háromszög történetében ismert eseteitől: itt maguk az eltűntek hagytak hátra egy helynevet. Az eseménysor azon a ponton szakadt meg, ahol White-nak el kellett volna jutnia a megnevezett szigetre.
Miért nem mentek el egyszerűen Croatoanra?
A visszatérő expedíció már a környéken is súlyos veszteséget szenvedett: hét tengerész vízbe fulladt a veszélyes partraszállási körülmények között. A part megközelítése a White-ot szállító embereknek közvetlen életveszélyt jelentett. A kormányzó családjának keresése nem egy biztonságos kikötőből szervezett szárazföldi kirándulás volt.
White Croatoan felé akart továbbmenni, de a viharos időjárás megakadályozta a keresést. Végül vissza kellett térnie Angliába. A feliratot megtalálta, az ott megnevezett célállomást viszont nem ellenőrizhette. A családja sorsáról ezután sem kapott biztos hírt.
A mai Hatteras területén előkerültek a korhoz köthető európai tárgyak. Ezek táplálják azt a feltevést, hogy roanoke-i telepesek ott éltek tovább. A National Park Service ugyanakkor nyitva hagyja a kereskedelmi eredetet is: angol tárgyak úgy is eljuthattak őslakos településekre, hogy eredeti tulajdonosaik nem költöztek velük.
A befogadásnak az élelem szabott volna határt. Manteo személyes közvetítése segíthetett a kapcsolatokon, de egy egész telep lakosságának ellátása más terhet jelentett, mint néhány emberé. Ezért a kisebb csoportokban való továbbélés lehetősége is felmerül. A lakók útja a roanoke-i palánk elhagyása után szétválhatott.
Mások is keresték őket, mielőtt White visszaért?
Az angolok jelenléte a spanyolok figyelmét sem kerülte el. Egy elfogott angol tengerésztől 1587-ben értesültek a kolóniáról. Vicente Gonzalez spanyol kapitány a következő évben a Chesapeake-öböl és az Outer Banks vidékén kereste az angolokat. Roanoke szigetén csónak vízre bocsátására utaló nyomot talált, emberekkel azonban nem találkozott.
A spanyol háború így két külön szálon jelent meg a telep történetében. Angliában akadályozta az utánpótlást, az amerikai partokon pedig felderítő utat indított az idegen támaszpont felkutatására. Innen ered a spanyol támadás elmélete is. White 1590-es megfigyelései között viszont nem szerepeltek olyan nyomok, amelyeket spanyol rajtaütéshez kötött volna.
A hurrikán magyarázata mögött szintén valós helyi veszély áll. Francis Drake flottája már 1586-ban hajókat veszített egy közeli viharban. Egy másik, Havannánál 1588-ban feljegyzett hurrikánról pedig felmerült, hogy északabbra is továbbhaladhatott. Roanoke épületeinek tudatos szétszedése azonban másfajta távozás képét hagyta White-ra, mint egy helyben mindent elpusztító szélvihar.
Az eredeti úti cél, a Chesapeake-öböl sem tűnt el a lehetséges menedékek közül. Közel húsz évvel később a jamestowni angolok helyi őslakosoktól olyan híreket hallottak, amelyek korábbi telepesek harcban bekövetkezett haláláról szóltak. Mire ezeket a történeteket lejegyezték, White visszatérése óta is hosszú idő telt el. Az öböl térségében a kolóniához kapcsolható biztos régészeti nyomot nem azonosítottak.
A Roanoke és a Chesapeake közötti tengeri út ráadásul nyílt vízi hajózást követelt volna a hátramaradottaktól. A kormányzó csoportját eleve hajóskapitány vitte volna oda; Fernandes visszautasítása után ez a szállítási lehetőség elveszett. A szárazföld belsejét célzó keresés ezzel szemben egy olyan irányt követett, amely már White távozása előtt szerepelt a telepesek terveiben.
Mit rejtett White térképének papírfoltja?
2012-ben a British Museum John White egyik térképén egy felragasztott papírfolt alatt erődre emlékeztető jelet azonosított. A jel az Albemarle vízterületének nyugati végén, a mai Bertie megye környékén volt. A First Colony Foundation kérdésére elvégzett vizsgálat olyan területre irányította a figyelmet, amely megfelelt a szárazföld belsejébe költözés tervének.
A térképen látható erődjel helyén azonban nem került rögtön elő egy erőd. A kutatók műholdas képalkotással is keresték, eredménytelenül. Ezután korábbi régészeti gyűjtések anyagát vizsgálták át: a környék egyik lelőhelyéről lehetséges 16. századi angol kerámiatöredékeket ismertek. A hely a Site X munkanevet kapta.
Az ásató alapítvány közlése szerint a leletek között késő 16. századi, Augsburgból származó ólom textilzárjegyet is azonosítottak. Ezt a szövethez kapcsolódó apró tárgyat a polgári telepesek jelenléte melletti érvként értelmezik. A lelőhelyet őslakosok is használták, a közelben pedig Mettaquem palánkkal övezett települése állt.
Ahogy Trója újrafelfedezésénél, itt is a tárgyi maradványokat próbálják egy írott történethez kapcsolni. A roanoke-i kutatásban a következő fordulatot egy másik, nagyobb lelőhely hozta. A folyó mentén feljebb fekvő Site Y további, az Erzsébet-korhoz sorolt leleteket adott.
Megoldották a rejtélyt, vagy még mindig másképp olvassák a nyomokat?
A First Colony Foundation a saját eredményeit bemutató közlésében már megtalált kolóniáról beszél. Értelmezésük szerint a Site X és a Site Y egy nagyobb, szétszórt, folyó menti településhálózat részei voltak. A Roanoke-ról távozó angolok e magyarázatban kisebb gazdaságokban rendezkedtek be a Chowan folyó mentén.
A National Park Service összefoglalója óvatosabb: sem a szárazföldi, sem a hatterasi leleteket nem tekinti a kolóniához véglegesen hozzárendelt bizonyítéknak. A tárgyak mellől hiányoznak a telepesekkel biztosan azonosított sírok vagy épületek. Az angol eredetű holmik kereskedelmi továbbadását is lehetségesnek tartja.
A két értelmezés között Virginia Dare sorsa továbbra is nyitva marad. Ha a kolónia több csoportra vált, egy lelőhely azonosítása sem adná meg automatikusan minden család történetét. Nem tudjuk, melyik útvonalat követte White lánya és unokája, meddig éltek, vagy születtek-e később leszármazottaik.
1590-ben White eljutott addig az oszlopig, amelyre a telepesek egy követhető nevet véstek. A régészet ma a másik lehetséges irányban, a folyók mentén tár fel tárgyakat. A croatoani keresést annak idején a vihar állította meg. White úgy kelt át újra az óceánon, hogy a családja helyett csak az üzenetüket vihette magával.
Források
- 1587: The Lost Colony – National Park Service, 2026
- 1590 Rescue Voyage – National Park Service, 2026
- Origins of the “Lost Colony” Mystery – North Carolina Department of Natural and Cultural Resources, 2016
- Major Theories of the Lost Colony – National Park Service, 2026
- The Lost Colony is Found! How We Did It. – First Colony Foundation, dátum nélkül