Oszmán katonák egy késő középkori budai kapunál, távolabb néhány városi lakossal.
| |

Miért vált három részre Magyarország?

  1. augusztus 29-én a budai várat olyan katonák foglalták el, akik a védők szövetségeseiként érkeztek. Miközben Szulejmán szultán a magyar vezetőket fogadta táborában, janicsárjai megszállták a királyi székvárost. Magyarország három részre szakadása ekkor kapott tartós katonai alapot: az ország közepén immár maga az Oszmán Birodalom rendezkedett be.

Az út ide a tizenöt évvel korábbi mohácsi vereségtől vezetett. II. Lajos halála után két királyt választottak, Szapolyai Jánost és Habsburg Ferdinándot. Vetélkedésük megosztotta az ország erőit, miközben egyikük sem tudta egyszerre legyőzni a másikat és távol tartani a szultánt. Nyugaton és északon fennmaradt a Habsburg uralkodó alatti Magyar Királyság, keleten pedig a Szapolyaiak országrészéből fokozatosan kialakult az Erdélyi Fejedelemség.

Az országszakadást a katonai vereség, az utódlási válság, a belháború és két nagyhatalom összeütközése együtt idézte elő. A három rész nem egyetlen napon született meg, és határaikat sem húzta meg egyszer s mindenkorra egy szerződés.

Oszmán katonák egy késő középkori budai kapunál, távolabb néhány városi lakossal.
A budai oszmán megszállás környezetét felidéző jelenet, 1541. AI-val készített történelmi rekonstrukció.

Miért nem lett vége mindennek Mohácsnál?

Az 1526. augusztus 29-i csata után az ország nemcsak katonákat veszített. Meghalt az uralkodó, több főpap és a politikai vezetőréteg számos tagja. A döntéshozók egy részét ugyanaz a vereség tüntette el, amely után azonnal új hadat, pénzt és működő kormányzatot kellett volna szervezni. A király törvényes utód nélkül halt meg: nem volt egyetlen, mindenki által elfogadott örökös, akinek a nevében folytatni lehetett volna a védekezést.

Az oszmán sereg eljutott Budára, kifosztotta a várost, majd kivonult. A szultán 1526-ban még nem hagyott ott olyan tartós helyőrséget, amelyből a későbbi budai tartományt irányíthatták volna. A magyar állam megmaradt részeinek jövője tehát továbbra is nyitott volt. A vereség súlya és az ország teljes megszállása két különböző állapotot jelentett.

A megmaradt vezetőknek közben ugyanazzal az alapvető kérdéssel kellett szembenézniük: honnan lehet akkora erőt szerezni, amely feltartóztatja a következő oszmán támadást? Magyarország jelentős európai királyság volt, az Oszmán Birodalom azonban jóval nagyobb erőforrásokból gazdálkodott. Egy új király megválasztása önmagában nem pótolta az elveszett sereget, és nem fordította meg a két állam közötti erőkülönbséget.

A mohácsi vereség katonai okai a csatatéren magyarázzák az összeomlást. Az ország későbbi felosztása már arról szólt, kik és milyen külső segítséggel tudnak hatalmat építeni a vereség után.

Két király, két elképzelés a megmaradásról

Szapolyai János 1526 novemberében Székesfehérváron került trónra. A rendek november 10-én megválasztották, másnap megkoronázták. Erdélyi vajdaként kormányzati és katonai tapasztalatot szerzett, családja óriási birtokállománya pedig súlyt adott neki. Hívei egy itthon ismert, jelentős saját erővel rendelkező nagyúrtól várták az ország talpra állítását.

Decemberben Pozsonyban egy másik rendi gyűlés Habsburg Ferdinándot választotta királlyá. Ferdinánd II. Lajos nővérének, Jagelló Annának a férje volt, trónigényét dinasztikus kapcsolatok és korábbi megállapodások támasztották alá. Magyar támogatói számára azonban legalább ennyire számított az osztrák és cseh országok, valamint a császári család háttere. Úgy látták, ilyen szövetség nélkül nincs esély az oszmánokkal szemben.

Mindkét oldalon magyar előkelők álltak. A két tábor különböző válaszokat adott ugyanarra a veszélyre: Szapolyai a hazai hatalmi bázisra, Ferdinánd hívei egy nagyobb közép-európai államegyüttes erejére építettek. Ehhez személyes ambíciók, birtokérdekek és régi ellentétek is társultak.

1527-ben Ferdinándot is megkoronázták a Szent Koronával. Ettől fogva a vitát már különösen nehéz volt egyszerű visszalépéssel lezárni. Mindkét uralkodó mögött olyan hívek álltak, akik a saját királyuk győzelmétől várták tisztségeik és birtokaik biztonságát. Egy király lemondása az ő helyzetüket is megrendíthette volna.

A királyválasztásnak közben éppen azt kellett volna eldöntenie, ki parancsolhat az ország nevében. A kettős választás ezt a kérdést nyitva hagyta. A címek mögötti tényleges hatalmat immár hadjáratokkal, várak megszerzésével és a helyi urak megnyerésével kellett bizonyítani.

Hogyan lett a belháborúból nagyhatalmi csapda?

Ferdinánd 1527–1528-as katonai sikerei kiszorították Szapolyait addigi állásaiból. János Lengyelországban is menedéket keresett, diplomatái pedig külföldi támogatást próbáltak szerezni. A hazai birtokhatalom és a királyi cím nem bizonyult elegendőnek Ferdinánd csapataival szemben.

Szapolyai 1528-ban oszmán támogatást szerzett. A szultán számára kedvezőbb volt egy tőle függő magyar király, mint az, hogy a Habsburgok egyesítsék Magyarországot saját többi országukkal. Az 1529-es hadjárat során az oszmánok visszafoglalták Budát, és visszaadták Jánosnak. Szulejmán ezután Bécs ellen vonult, de nem tudta bevenni.

János visszakapta uralma központját, ám visszatérése ettől kezdve a szultán erejéhez kötődött. Megmaradt magyar királynak, saját kormányzattal és hívekkel, de mozgásterét korlátozta az a hatalom, amely visszasegítette. Ferdinándnak viszont a nyugati és északi területeken maradtak erős állásai. Egyik király sem tudta végleg eltüntetni a másikat.

A harc önmagát is táplálta. Egy vár vagy birtok gazdájának átállása újabb területeket és bevételeket mozdíthatott el; a királyoknak ezért folyamatosan meg kellett tartaniuk vagy vissza kellett szerezniük híveiket. A bizonytalan hűség még nehezebbé tette a közös védelem megszervezését. Az ország erőforrásai két rivális hatalmi központot tartottak fenn.

A külföldi segítség sem kizárólag Magyarország szükségleteihez igazodott. Ferdinánd bátyja, V. Károly császár más európai háborúkban is érdekelt volt. Bécs védelme pedig közvetlen Habsburg-érdeknek számított: az ország egészének visszaszerzéséhez szükséges erőt nem lehetett bármikor erre a hadszíntérre irányítani.

Szapolyai támogatásával Szulejmán befolyást szerzett, Ferdinánd megmaradt állásai viszont korlátot szabtak terjeszkedésének. Magyarország belső trónviszálya így két nagyhatalom összeütközésének része lett. A magyar szereplők továbbra is döntöttek és alkudoztak, de egyre kevésbé kizárólag ők határozták meg, melyik döntés valósulhat meg.

Miért nem egyesítette az országot a váradi béke?

Az 1538. február 24-én megkötött váradi béke kiutat ígért. A két király elismerte egymást, és egyelőre megtartotta birtokolt területeit. János halála után azonban országrésze Ferdinándra szállt volna. A jelen megosztottságát egy jövőbeli egyesítés reményében fogadták el.

A szerződés arra az esetre is rendelkezett, ha Szapolyainak fia születik. A gyermeknek családi birtokokat és hercegi rangot szántak, a királyságot továbbra is Ferdinánd örökölte volna. A megállapodás tehát tudatosan elválasztotta a Szapolyai-család vagyonának öröklését az ország feletti uralomtól.

Amikor 1540-ben megszületett János Zsigmond, majd nem sokkal később meghalt az apja, a papírra írt rendezés helyett ismét a dinasztikus és politikai érdekek érvényesültek. Jagelló Izabella királyné és a Szapolyai-párt vezetői a gyermek uralmát tartották fenn. Fráter György közreműködésével János Zsigmondot választott királlyá tették.

A csecsemő természetesen nem kormányozhatott. A nevében eljáró felnőttek viszont így megőrizhették a keleti királyságot, és a Szapolyaiak oldalán maradó hatalmi központot. Ferdinánd szemében ugyanez a váradi rendezés megszegését jelentette. Amit az egyik tábor törvényes öröklésnek tekintett, azt a másik saját uralkodója jogának feladásaként élte meg.

Ráadásul a megállapodás legnagyobb akadálya kívül állt a két király alkudozásán. Szulejmánnak nem állt érdekében, hogy Szapolyai halálával egész Magyarország Ferdinánd kezére kerüljön. A váradi béke megvalósításához ezért a magyar felek megegyezésén túl olyan katonai háttér kellett volna, amely az oszmán ellenállással is számol. Ez a háttér nem állt rendelkezésre.

Miért a „segítségére” érkező sereg foglalta el Budát?

Ferdinánd fegyverrel próbált érvényt szerezni igényének. Wilhelm von Roggendorf csapatai 1541-ben ostrom alá vették Budát, ahol a gyermek király pártja védekezett. A vár ellenállt. Az oszmán segítség megérkezése után a visszavonuló ostromlók súlyos vereséget szenvedtek a magyar és oszmán erőktől.

A budai védők katonailag sikerrel jártak: Ferdinánd nem szerezte meg a várost. A siker után azonban nem ők rendelkeztek a környék legerősebb hadával. Szulejmán személyesen érkezett a hadszíntérre, és a felmentés egyúttal lehetőséget adott neki Buda közvetlen birtokbavételére.

Augusztus 29-én a magyar vezetők a szultán táborában jártak, miközben a janicsárok bevonultak a várba és lefegyverezték az őrséget. A Buda elestét vizsgáló Kasza Péter ezt az eseményt az egész korszak egyik meghatározó fordulataként mutatja be. A várat sikerült megvédeni az ostromlóktól, de az oszmán megszállást már nem sikerült megakadályozni.

Szulejmán ezzel kivette Budát a magyar királyok közötti újabb alku lehetőségéből. Egy tőle függő uralkodó megpróbálhatott egyezkedni Ferdinánddal, az oszmán helyőrség által őrzött központot viszont csak a szultán engedélyével vagy haderejének legyőzésével lehetett volna megszerezni.

Az, hogy a korai szultáni politika mennyire követett előre kialakított hódítási tervet, történészi vita tárgya. Fodor Pál értelmezésében a függő helyzetek kialakítása és az időleges engedmények is a fokozatos terjeszkedés eszközei voltak. 1541 eredménye mindenesetre kézzelfogható: a magyar királyi székhely oszmán tartományi központtá vált.

A változás emberi következményeit a Szapolyai-udvar sorsa is megmutatja. Izabellának és fiának el kellett hagynia Budát; előbb Lippára, majd Gyulafehérvárra került az udvar. Török Bálint, a Szapolyai-párt egyik legnagyobb hatalmú ura fogságban maradt, és többé nem tért haza. A szultáni segítség ugyanannak a politikai körnek mentette meg a várát, amely aztán elvesztette fölötte az uralmat.

Magyarország három részre szakadása: mit jelentett a három rész?

Buda megtartásához a környező területeket és az odavezető utakat is biztosítani kellett. Az oszmán hódítás a következő években továbbterjedt; 1543-ban Székesfehérvár és Esztergom is elesett. A megszállt központ körül egyre nagyobb összefüggő terület alakult ki, amely elválasztotta egymástól a nyugati és a keleti magyar hatalmi központokat.

A később megszilárduló felosztás három különböző berendezkedést takart:

OrszágrészKi gyakorolta a főhatalmat?Milyen helyzet alakult ki?
Királyi Magyarország, főként nyugaton és északonA Habsburg-házból származó magyar királyFennmaradó magyar királyság a Habsburg Monarchia keretei között
Hódoltság, az ország középső és déli területeinAz oszmán szultán tisztviselői és helyőrségeiKözvetlenül az Oszmán Birodalomba szervezett tartományok
Keleti országrész, majd Erdélyi FejedelemségA Szapolyai-udvar, később a fejedelmek és a rendekSaját belső kormányzat, oszmán fennhatóság és adófizetés mellett

A három rész tehát nem három egyforma kis ország volt. Különbözött az uralkodóhoz való viszonyuk, a mozgásterük és az igazgatásuk. Ugyanaz a szultán közvetlenül irányíttatta a hódoltságot, miközben keleten egy külön kormányzat fennmaradását fogadta el.

A nyugati és északi területek megtartásában az új végvárrendszernek lett alapvető szerepe. Pálffy Géza kutatásai szerint a Mohács utáni évtizedek egyik fő feladata éppen annak megszervezése volt, hogyan lehet a bécsi katonai vezetés irányításával feltartóztatni az oszmánokat. Magyar és külföldi katonák szolgáltak az ország védelmében; a magyar hadszíntér egy nagyobb államegyüttes védelmét is szolgálta.

Ez a királyság fennmaradását segítette, miközben az egész ország visszaszerzését nem tette lehetővé. A végvárak megtartása és az elveszett területek visszafoglalása eltérő nagyságú vállalkozás volt. Az előbbi sikerei nélkül a megmaradt országrész is veszélybe került volna, az utóbbihoz viszont nem volt elegendő egy-egy sikeres védekezés.

Miért maradt külön Erdély?

A keleti országrészben megmaradt a magyar uralkodói hatalomhoz kapcsolódó udvar, a tisztviselők és a rendek együttműködése. Erdély korábbi külön kormányzati hagyományai kapaszkodót adtak ehhez. A budai központ elvesztése után azonban újra kellett rendezni, mely területek tartoznak ehhez az államhoz, és kinek engedelmeskednek.

A hódoltság terjeszkedése ebben is döntő volt. A nyugati királyságtól elvágott tiszántúli vármegyék egy része a keleti központhoz kapcsolódott. Az 1544-es tordai országgyűlésen ilyen vármegyék rendjei is részt vettek, és elfogadták János Zsigmond uralmát. E kapcsolódó magyarországi Részekből származik a Partium elnevezés; területe idővel változott.

A különállás ugyanakkor még sokáig visszafordíthatónak látszott. Fráter György újabb egyesítést készített elő, és 1551-ben Ferdinánd átvette a keleti országrész irányítását. A kísérlet azonban oszmán támadással, belső bizalmatlansággal és súlyos katonai nehézségekkel találkozott. Fráter Györgyöt ugyanabban az évben meggyilkolták.

Az 1552-es oszmán hadjárat újabb várakat szakított ki a magyar védelemből. Eger 1552-es védelme kiemelkedő siker maradt, de Temesvár és Szolnok elvesztését nem fordította vissza. A keleti területek biztonságát Ferdinánd uralma sem tudta garantálni.

1556-ban Izabella és János Zsigmond visszatért. Az egyesítés kudarca megerősítette a külön keleti államot: saját vezetői számára egyre inkább ez kínált működő keretet a kormányzáshoz. Az oszmán fennhatóság elfogadása súlyosan korlátozta őket, de a belső ügyek intézése továbbra is helyben maradhatott.

Írnok és két tisztviselő iratok mellett egy egyszerű erdélyi kormányzati helyiségben.
A keleti országrész kormányzati munkáját felidéző jelenet a 16. század közepéről. AI-val készített történelmi rekonstrukció.

Az Erdélyi Fejedelemség jogi formájának kialakulását az 1570-es speyeri megállapodás zárta le fontos ponton; Miksa 1571-ben erősítette meg. János Zsigmond lemondott választott magyar királyi címéről, és az erdélyi fejedelmi címet vette fel. A megállapodás közben továbbra is fenntartotta Erdély kapcsolatát a Magyar Királysággal.

A külön állam kialakulása így mintegy három évtizedet fogott át Buda elvesztésétől. Az 1541-es év a tartós területi megosztás fordulópontja, az 1570–1571-es rendezés pedig a keleti állam helyzetének és uralkodói címének tisztázásában meghatározó.

Miért tartott ilyen sokáig a megosztottság?

Az ország egyesítéséhez egyszerre kellett volna megegyezni a magyar trónról, visszaszerezni az oszmán kézen lévő területeket, és olyan védelmet építeni, amely az újabb támadásokat is kivédi. Egy dinasztikus szerződés csak az első feladatra adhatott választ. A szultán katonai erejét sem a váradi megállapodás, sem egy magyar királyi cím elismerése nem szüntette meg.

A nyugati királyságot nem sikerült teljesen meghódítani, a Habsburgok viszont nem tudták felszámolni a hódoltságot. Keleten közben saját intézményekkel rendelkező állam szilárdult meg. A félbemaradt egyesítések és a részleges katonai sikerek együtt olyan helyzetet tartottak fenn, amelyet egyik szereplő sem tudott teljesen a maga javára átalakítani.

A térképen külön színnel jelölt területek között az emberek kapcsolatai tovább éltek. A hódoltság egyes falvait oszmán hatóságok és magyar földesurak is adóztathatták. A megosztottság helyben ezért gyakran több, egymásra rakódó követelést jelentett. A török kori Magyarország hétköznapjai azt mutatják meg, hogyan próbáltak ezek között megélni a települések lakói.

Mohács megnyitotta a válságot, a két király háborúja elmélyítette, Buda megszállása pedig tartós hatalmi renddé alakította. A királyi család elköltözhetett Gyulafehérvárra, a Habsburg uralkodó más központokból kormányozhatta megmaradt országát. Buda azonban többé nem kapcsolta össze őket: falai között immár annak a birodalomnak a katonái álltak, amely a két magyar királyság közé ékelődött.

Források

Hasonlò