| | | |

Hogyan tűnt el Trója, majd hogyan találták meg újra?

1873-ban Heinrich Schliemann hatalmas árkot vágatott keresztül a Hisarlık-dombon, mert úgy gondolta, Homérosz Trójája a lehető legmélyebb rétegekben rejtőzik. Valóban falakat, kapukat és aranytárgyakat talált, közben azonban éppen azoknak a későbbi városoknak egy részét pusztította el, amelyek közelebb állhattak a trójai háború feltételezett korához. Trója újrafelfedezése így egyszerre volt régészeti szenzáció és helyrehozhatatlan rombolás.

A történet ennél is különösebb. Trója nem egyszerűen eltűnt, majd háromezer év múlva egy kalandor megtalálta. A Hisarlık-dombon egymás fölé épült városok sorozata állt, amelyeket földrengések, tűzvészek, háborúk és gazdasági változások többször elpusztítottak. A bronzkori erőd romjain később görög, római és bizánci település nőtt. A hely pontos azonosítása csak a középkor végére merült feledésbe, miközben Trója neve az európai irodalomban soha nem tűnt el.

Amikor azt kérdezzük, hogyan tűnt el Trója, majd hogyan találták meg újra, valójában legalább három külön történetet kell összekapcsolnunk: a bronzkori városok pusztulását, az ókori Ilion hanyatlását, valamint a 18–19. századi kutatók versengését Homérosz városának megtalálásáért.

Trója nem egyetlen város, hanem egymásra épült települések sora volt

A mai Törökország északnyugati részén, a Dardanellák déli bejáratának közelében emelkedő Hisarlık-dombot körülbelül Kr. e. 3000-től lakták. Ha egy települést tűz, földrengés vagy támadás pusztított el, a túlélők és az újonnan érkezők gyakran nem hagyták el végleg a helyet. A romokat elegyengették, majd rájuk építették az új házakat, falakat és kapukat.

Évezredek alatt így alakult ki a mesterséges településdomb. Az ásatók a fő korszakokat hagyományosan Trója I-től Trója IX-ig terjedő számozással jelölték, ezeken belül pedig további építési szakaszokat különítettek el. A legkorábbi rétegek kis bronzkori településeket, a későbbiek erőteljes erődítéseket, görög templomokat és római középületeket őriztek meg.

Ez magyarázza, miért annyira nehéz kijelenteni, hogy „ekkor pusztult el Trója”. Hisarlık történetében nem egyetlen végső katasztrófa történt. Több város leégett vagy összeomlott, majd újra benépesült. A Homérosz által megénekelt Tróját csak ezek közül valamelyik késő bronzkori településsel lehet kapcsolatba hozni, de az azonosságot nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani.

A Dardanellák közelsége egyszerre tette gazdaggá és sebezhetővé a várost

Trója elhelyezkedése különleges volt. A város a Dardanellák közelében feküdt, ahol az Égei-tenger felől érkező hajók a Márvány-tengeren keresztül a Fekete-tenger felé haladhattak. Az ókori partvonal közelebb húzódott a településhez, mint ma, mert a folyók hordaléka azóta feltöltötte a síkság egy részét.

A keskeny tengerszoroson való áthaladást a szél és az áramlatok megnehezíthették. A kedvező időjárásra várakozó hajók legénysége élelmet, vizet, javítást és más szolgáltatásokat vásárolhatott a környéken. Trója emellett a szárazföldi útvonalakhoz és termékeny mezőgazdasági területekhez is kapcsolódott.

A város azonban valószínűleg nem úgy „ellenőrizte” a szorost, ahogyan egy modern erőd lezárhat egy hajózási útvonalat. A Hisarlık-domb nem közvetlenül a parton állt, és nincs biztos bizonyíték arra, hogy a trójai uralkodók rendszeresen vámot szedtek volna minden elhaladó hajótól. A földrajzi helyzet mégis kedvező kereskedelmi és politikai központtá tehette a települést.

Ugyanez a pozíció vonzó célponttá is változtatta. A nyugat-anatóliai, égei és balkáni térségek találkozásánál fekvő város kapcsolatokat tartott fenn távoli vidékekkel, ezért egy regionális konfliktus könnyen elérhette.

Hogyan tűnt el Trója, majd hogyan találták meg újra?

A hatalmas falakkal körülvett Trója VI valószínűleg földrengésben sérült meg

A késő bronzkori Trója VI volt a lelőhely egyik legimpozánsabb települése. Vastag, döntött kőfalak, erős tornyok és gondosan megépített kapuk védték a fellegvárat. A falakon kívül egy jóval nagyobb alsóváros terülhetett el, így Trója nem csupán egy apró erőd volt.

A város kapcsolatban állt az égei világgal, amit a mükénéi kerámia és más leletek is jeleznek. Ugyanakkor építészete és anyagi kultúrája erősen anatóliai jellegű volt. Lakói nem egyszerűen „görögök” lehettek, hanem Nyugat-Anatólia saját politikai és kulturális közegéhez tartoztak.

Trója VI a Kr. e. 13. század során súlyosan megrongálódott. A falakon és épületeken megfigyelt elmozdulások alapján sok régész földrengést tart a pusztulás legvalószínűbb okának. Egy támadás lehetőségét nem lehet teljesen kizárni, de a rombolás jellege nem illik egyszerűen egy Homérosz által leírt várostromhoz.

A katasztrófa azonban nem néptelenítette el végleg a helyet. A lakók kijavították a falakat, a korábbi nagyobb épületek közé pedig kisebb házakat zsúfoltak. Ez a következő korszak, Trója VIIa, amelyet a kutatók gyakran a trójai háború történeti hátterének legvalószínűbb jelöltjeként említenek.

Trója VIIa tűzben pusztult el, de nem tudjuk, kik rombolták le

Trója VIIa településén a házak sűrűbben álltak, és több épület padlójába nagy tárolóedényeket süllyesztettek. Ezek a készletek arra utalhatnak, hogy a lakosság hosszabb bizonytalan időszakra készült, bár önmagukban nem bizonyítanak ostromot. Gabonát, olajat és más élelmiszert békeidőben is tároltak.

A várost a Kr. e. 12. század elejének közelében tűz és erőszakos rombolás érte. Emberi maradványok és sérülések nyomai is előkerültek, amelyek fegyveres konfliktusra utalhatnak. A régészet azonban nem mondja meg a támadók nevét, és azt sem, hogy a pusztulást egy tíz évig tartó ostrom előzte-e meg.

Ez volt a Földközi-tenger keleti medencéjében kibontakozó bronzkori összeomlás időszaka. A mükénéi palotaközpontok, a hettita állam és több levantei város is válságba került vagy elpusztult. Az okok között háborúkat, belső felkeléseket, gazdasági zavarokat, éghajlati nehézségeket és népmozgásokat egyaránt feltételeznek. Valószínűleg nem egyetlen esemény, hanem több válság egymást erősítő hatása alakította át a térséget.

Trója VIIa pusztulása ezért beleillik egy szélesebb történelmi korszakba. Elképzelhető, hogy egy égei eredetű hadsereg támadta meg, de nincs olyan felirat, fegyveregyüttes vagy tömegsír, amely egyértelműen Agamemnón, Akhilleusz vagy más homéroszi szereplő jelenlétét bizonyítaná.

A faló és Heléna története nem szerepel az Iliász fő cselekményében

A mai köztudatban a trójai háború legfontosabb eseménye a faló bevontatása és a város éjszakai elfoglalása. Homérosz Iliásza azonban nem beszéli el Trója elestét. A mű a háború tizedik évének rövid időszakát mutatja be, és Hektór temetésével ér véget.

A faló történetére az Odüsszeiában találunk utalásokat, részletesebb változatai pedig más görög és későbbi római művekben maradtak fenn. A modern, egységes trójai történet több különböző ókori hagyomány összeolvadásából jött létre.

A faló régészeti valóságára nincs bizonyíték. Egyes magyarázatok ostromgépet, hajót vagy földrengésre utaló jelképet látnak benne, de ezek feltételezések. A legegyszerűbb lehetőség az, hogy a faló költői motívum volt: az ellenség ravaszságának és a város végzetes tévedésének emlékezetes képe.

A történeti háttér keresésénél ezért nem azt kell várnunk, hogy a régészek megtalálják a faló maradványait vagy Akhilleusz fegyverét. Inkább azt vizsgálhatjuk, létezett-e a késő bronzkorban olyan gazdag, megerősített város, amely konfliktusba kerülhetett az égei hatalmakkal. Erre a kérdésre a válasz: igen, létezett.

A hettita iratokban szereplő Wilusa talán Trója valódi neve volt

A trójai háború lehetséges történeti hátteréhez nemcsak a régészeti leletek, hanem a hettita agyagtáblák is közelebb vihetnek. A Kr. e. 2. évezredben Anatólia nagy részét uraló Hettita Birodalom levéltáraiban egy Wilusa nevű nyugati ország szerepel.

Sok kutató szerint a Wilusa név kapcsolatba hozható a görög Wilios, majd Ilios névvel, amelyet Trójára használtak. A földrajzi utalások szintén Északnyugat-Anatólia felé mutatnak, ezért Hisarlıkot gyakran Wilusa központjával azonosítják.

A hettita szövegekben Ahhiyawa nevű hatalom is megjelenik, amelyet sok történész a mükénéi görögök világával kapcsol össze. Wilusa és Ahhiyawa között politikai feszültségek lehettek, a térségben pedig háborúk és felkelések zajlottak.

Egy szerződés Wilusa uralkodójaként Alakszandu nevét említi. Ez emlékeztet Alexandroszra, Parisz trójai herceg másik görög nevére. A hasonlóság izgalmas, de önmagában nem bizonyítja, hogy a hettita uralkodó és Homérosz Parisza ugyanaz a személy volt.

A táblák tehát egy olyan késő bronzkori politikai világot rajzolnak fel, amelyben egy nyugat-anatóliai állam és az égei hatalmak valóban konfliktusba kerülhettek. A görög hagyomány talán ilyen események emlékét őrizte meg, de a történet évszázadokon át változott, mire írott eposz formáját elnyerte.

A bronzkori Trója elpusztult, de a helyet nem hagyták el végleg

Trója VIIa pusztulása után újabb közösségek telepedtek meg a romokon. A település kisebbé és szegényebbé válhatott, de az élet folytatódott. Új kerámiatípusok jelentek meg, amelyek részben a Balkán felől érkező kapcsolatokra vagy népmozgásokra utalhatnak.

A bronzkori politikai központ jelentősége azonban megszűnt. A nagy falak között már nem olyan uralkodói udvar működött, amely távoli kereskedelmi és diplomáciai hálózatokat irányíthatott. A város lassan romhalmazzá és emlékezeti hellyé változott.

A Kr. e. 8–7. század körül, vagyis abban az időben, amikor a homéroszi költemények ismert formája kialakulhatott, a bronzkori falak még láthatók lehettek. A környék lakói és az odalátogatók valószínűleg már ekkor hősökhöz és régi háborúkhoz kötötték a romokat.

A helyet görögül Ilionnak nevezték. Athena tiszteletére szentély működött, és Trója fokozatosan az ókori görög világ egyik emlékezeti zarándokhelyévé vált. Az emberek nem azért látogatták, mert fontos gazdasági központ volt, hanem mert úgy hitték, ott jártak a legendás hősök.

A görög és római uralkodók újra felépítették a legendás várost

A hellenisztikus korban Ilion templomokat és középületeket kapott. Görög hadvezérek, királyok és később római politikusok különleges tisztelettel fordultak a hely felé. A trójai hagyomány politikai eszközzé vált: aki Trója hőseihez kapcsolta magát, az az egész görög-római múlt örököseként jelenhetett meg.

A rómaiak számára különösen fontos volt Aeneas története. A hagyomány szerint a trójai hős elmenekült az égő városból, utódai pedig végül Itáliába jutottak. Vergilius Aeneise ezt a mítoszt a római állam és Augustus uralmának eredettörténetévé formálta.

A római kori Ilium már nem a bronzkori falak egyszerű folytatása volt. Templomok, színház, fürdők és más városi épületek álltak a területen. A látogatók egy olyan várost láttak, amely tudatosan őrizte és újrateremtette trójai múltját.

A település az ókor végéig fennmaradt, majd a Kr. u. 6. század után fokozatosan elveszítette jelentőségét. A környéken még a bizánci korban is éltek, és a Hisarlık-dombon a 12–13. századból származó nyomokat is feltártak. Trója tehát nem Kr. e. 1200 körül tűnt el végleg: a hely több mint négyezer éves településtörténettel rendelkezett.

A város romjai lassan közönséges dombbá változtak

A középkor politikai és gazdasági változásai során a település elveszítette korábbi szerepét. Az épületek összeomlottak, köveiket részben más építkezésekhez hordhatták el, a falakat pedig föld és növényzet borította be.

Hisarlık nem lett hatalmas, feltűnő romváros. A bronzkori és klasszikus építmények maradványai alacsony dombot alkottak a síkságon. A környék ritkábban lakottá vált, az ókori partvonal pedig a folyók hordaléka miatt egyre távolabb került a lelőhelytől.

A trójai történetek közben tovább éltek. Középkori uralkodóházak és népek szívesen vezették vissza eredetüket trójai menekültekhez. Az Iliász, az Aeneis és a későbbi trójai regények Európa-szerte ismertek maradtak. A város neve tehát nem felejtődött el, csak az vált bizonytalanná, pontosan melyik domb alatt fekszik.

A látogatók a Tróasz vidékén több látványos halmot és romot is találtak. A környező síkság temetkezési dombjait gyakran Akhilleusz, Patroklosz vagy más hősök sírjának tekintették. A táj szinte minden jelentősebb pontjához homéroszi nevet kapcsoltak, ezért sokáig több lehetséges helyszín versengett Trója címéért.

A 18–19. századi kutatók sokáig rossz helyen keresték Tróját

Az európai klasszika iránti érdeklődés növekedésével egyre több utazó, térképész és tudós kereste fel a Tróasz vidékét. A vita két alapvető kérdés körül forgott: létezett-e egyáltalán Homérosz Trójája, és ha igen, melyik romterülettel azonosítható?

Sok kutató a Pınarbaşı, korabeli európai nevén Bunarbashi körüli magaslatokat tartotta megfelelő helyszínnek. Úgy gondolták, hogy a táj jobban megfelel az Iliász leírásainak. A feltárások azonban nem hoztak felszínre olyan jelentős bronzkori várost, amely igazolta volna az elképzelést.

Hisarlık mellett több jel szólt. A dombon ókori pénzek, feliratok és épületmaradványok kerültek elő, amelyek a görög-római Ilionhoz kapcsolódtak. Edward Daniel Clarke angol utazó már 1801-ben felismerte, hogy a dombon az ókori Ilion maradványai lehetnek.

A döntő gondolat az volt, hogy a klasszikus Ilion alatt egy sokkal régebbi, bronzkori városnak is feküdnie kell. Ennek felismerésében nem Schliemann volt az első és egyetlen szereplő.

Frank Calvert már Schliemann előtt ásott a Hisarlık-dombon

Frank Calvert brit családból származó diplomata és amatőr régész volt, aki hosszú időn át a Tróasz vidékén élt. Családja a Hisarlık-domb egy részét is birtokolta, ezért közvetlenül tanulmányozhatta a területet.

Calvert az 1860-as években kisebb ásatásokat végzett a dombon. Felismerte, hogy az ókori Ilion maradványai alatt korábbi településrétegek húzódnak, és meg volt győződve arról, hogy Hisarlık a keresett Trója.

Nagyobb feltáráshoz azonban nem rendelkezett elegendő pénzzel és nemzetközi kapcsolatokkal. Amikor Heinrich Schliemann 1868-ban a térségbe érkezett, Calvert megmutatta neki a lelőhelyet, és meggyőzte arról, hogy ne a népszerűbb Pınarbaşı környékén, hanem Hisarlıkon keressen.

Calvert szerepe sokáig háttérbe szorult, mert Schliemann a későbbi könyveiben és nyilvános szerepléseiben saját felfedezéseként mutatta be Tróját. A történészek ma jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítanak Calvert helyismeretének és korábbi munkájának.

Schliemann üzletemberként szerzett vagyont, majd Homérosz hőseit kezdte keresni

Heinrich Schliemann nem hagyományos egyetemi régészképzésből érkezett. Kereskedelemmel jelentős vagyont szerzett, nyelveket tanult, sokat utazott, és rendkívül erős érdeklődést mutatott Homérosz világa iránt.

Saját elbeszélése szerint már gyermekkorában elhatározta, hogy megtalálja Tróját. Életrajzi történeteinek egy részét azonban későbbi kutatók kétségbe vonták vagy kiszínezettnek tartják. Schliemann ügyesen építette fel önmagát romantikus felfedezőként, aki egy gyermekkori álmot valósított meg.

Legnagyobb előnye a pénz, az elszántság és a nyilvánosság kezelésének képessége volt. Munkásokat fogadott, engedélyeket szerzett, könyveket írt, újságírókat tájékoztatott, és minden jelentős leletet összekapcsolt Homérosz szereplőivel.

Az ásatásokat az 1870-es évek elején nagy erővel indította meg. Nem apró felületeken, rétegenként haladt, hanem mély árkot vágatott a domb közepébe. Célja az volt, hogy minél gyorsabban elérje a szerinte Priamosz korából származó legalsó várost.

Schliemann megtalálta Tróját, de rossz várost nevezett Priamosz városának

Schliemann abból indult ki, hogy Homérosz Trójájának a lelőhely legkorábbi, legmélyebb települései között kell lennie. Amikor hatalmas falakat és erős tűzvész nyomait találta, úgy vélte, elérte a görögök által felégetett várost.

Ma ezt a réteget Trója II-höz sorolják, amely nagyjából ezer évvel korábbi a trójai háború hagyományosan feltételezett idejénél. Lakói már rég halottak voltak, mire a mükénéi paloták és a homéroszi történetek lehetséges történeti szereplői megjelentek.

Schliemann tévedésének súlyos következménye lett. Mivel a mélyebb rétegeket kereste, több későbbi épületmaradványt eltávolított. A feltárási módszerek a 19. században általában is durvábbak voltak a maiaknál, de még kortársai közül is többen bírálták Schliemann sietségét.

Ugyanakkor a mély árok bebizonyította, hogy Hisarlık nem egyszerű görög-római romterület. A domb alatt egymásra épült őskori városok rejtőztek. Schliemann alapvető felismerése tehát helyes volt, még ha a rétegeket hibásan is értelmezte.

„Priamosz kincse” ezer évvel idősebb volt Priamosz feltételezett koránál

1873. május 31-én Schliemann arany- és ezüsttárgyakból, rézfegyverekből és ékszerekből álló leletegyüttest talált. A tárgyakat azonnal „Priamosz kincsének” nevezte, az arany fejdíszeket és ékszereket pedig Helénához kapcsolta.

A híres fényképen Schliemann görög felesége, Sophia viseli az úgynevezett „Heléna ékszereit”. A kép rendkívül hatásos reklámnak bizonyult, de nem történeti rekonstrukció volt. Az ékszerek Trója II korából származtak, így sem Priamoszhoz, sem Helénához nem tartozhattak.

A megtalálás pontos körülményei is vitatottak. Schliemann beszámolója szerint egyetlen veszélyes pillanatban emelte ki az egész kincset, miközben Sophia segített neki. Sophia azonban az ásatásnak ezen a napján valószínűleg nem tartózkodott a helyszínen. Egyes kutatók azt is felvetették, hogy a „kincs” több különböző alkalommal előkerült tárgyból összeállított leletegyüttes lehetett.

Schliemann az oszmán ásatási engedély feltételeit megsértve titokban Görögországba vitte a tárgyakat. Az Oszmán Birodalom pert indított ellene, végül pénzügyi egyezség született. A történet a régészeti örökség tulajdonjogáról és a 19. századi európai gyűjtés etikájáról ma is fontos vitákat idéz elő.

Dörpfeld és Blegen javította ki Schliemann legfontosabb tévedéseit

Wilhelm Dörpfeld német építész és régész Schliemann későbbi munkatársaként jóval pontosabban vizsgálta az épületek egymáshoz való viszonyát. Felismerte, hogy a hatalmas késő bronzkori falak Trója VI-hoz tartoznak, amely sokkal inkább megfelelhetett Homérosz gazdag és erős városának.

Az 1930-as években Carl Blegen, a Cincinnati Egyetem régésze új ásatásokat vezetett a lelőhelyen. Csapata részletesebben elkülönítette a települési szakaszokat, és Trója VIIa pusztulását fegyveres támadással hozta kapcsolatba.

Ettől kezdve a kutatók főként Trója VI és VIIa között keresték a homéroszi történet lehetséges történeti hátterét. Trója VI látványosabb és gazdagabb volt, de valószínűleg földrengés rombolta le. Trója VIIa szerényebbnek tűnt, viszont erőszakos tűzvészben pusztult el.

A vita ma sem zárult le teljesen. Elképzelhető, hogy a görög hagyomány több különböző pusztulás és konfliktus emlékét olvasztotta össze. Homérosz városának falai így származhatnak Trója VI látványából, míg az ostrom és a tűz emléke Trója VIIa végéből.

Az új ásatások megmutatták, hogy Trója nagyobb volt a fellegvárnál

1988-ban Manfred Korfmann vezetésével nagyszabású nemzetközi kutatás indult Trójában. A régészek nemcsak a domb tetején álló fellegvárat, hanem a környező síkságot és az alsóvárost is vizsgálták.

A feltárások és műszeres kutatások alapján a késő bronzkorban a várfalakon kívül jelentős település terült el. Az UNESCO összefoglalása szerint az alsóváros kiterjedése elérhette a körülbelül harminc hektárt. Ez jóval nagyobb és összetettebb központ képét adta, mint Schliemann kis, falakkal övezett vára.

Korfmann Tróját jelentős anatóliai kereskedelmi és politikai központként értelmezte. Más kutatók szerint bizonyos rekonstrukciói túl nagyszabásúak voltak, és a lelőhely nem feltétlenül számított a térség legfontosabb nagyvárosának. A vita megmutatta, hogy a régészeti maradványokból ugyanazok a falak és árkok eltérő történeti képekké állíthatók össze.

Abban azonban széles körű egyetértés alakult ki, hogy Hisarlık valóban az ókori Trója és Ilion helye. A kérdés ma már nem az, hogy Schliemann jó dombot ásott-e meg, hanem az, milyen történeti eseményekből született meg a trójai háború hagyománya.

A trójai háború történeti valóságát sem bizonyítani, sem egyszerűen cáfolni nem lehet

A régészet egy megerősített késő bronzkori várost, égei kapcsolatokat és erőszakos pusztulást tárt fel. A hettita szövegek egy Wilusa nevű államot, Ahhiyawával kapcsolatos feszültségeket és nyugat-anatóliai konfliktusokat említenek. Ezek alapján történelmileg elképzelhető, hogy a mükénéi világ valamelyik hadjárata vagy háborús vállalkozása elérte Trója térségét.

Arra azonban nincs bizonyíték, hogy egyetlen, egységes görög sereg tíz évig ostromolta a várost egy spártai királyné elrablása miatt. Homérosz szereplői, párbeszédei és isteni jelenetei az epikus költészethez tartoznak, nem ellenőrizhető hadijelentéshez.

Az Iliász évszázadokkal a feltételezett háború után nyerte el ismert formáját. A szóbeli költészet valódi helyneveket, régi tárgyakat és történelmi emlékeket őrizhetett meg, de közben új elemeket adott hozzá, és a múltat a költő saját korának világával keverte.

A legóvatosabb álláspont szerint a trójai háború mögött állhatott egy vagy több késő bronzkori konfliktus. A Hisarlıkon feltárt város megfelelő helyszínt kínál ehhez, de a homéroszi történetet nem lehet közvetlenül ráolvasni egyetlen pusztulási rétegre.

Priamosz kincse a második világháború végén ismét eltűnt

Schliemann 1881-ben Berlinnek adományozta trójai gyűjteményét. A tárgyakat múzeumban állították ki, majd a második világháború idején biztonságosnak gondolt raktárakba és bunkerekbe vitték.

1945-ben a szovjet Vörös Hadsereg a legértékesebb darabokat hadizsákmányként a Szovjetunióba szállította. A kincs helye évtizedeken át bizonytalan maradt, mígnem az 1990-es években nyilvánosságra került, hogy az aranytárgyakat Moszkvában, a Puskin Múzeumban őrzik.

Németország visszaköveteli a tárgyakat, Törökország pedig arra hivatkozhat, hogy Schliemann eredetileg jogellenesen vitte ki őket az Oszmán Birodalomból. A leletegyüttes így nemcsak a bronzkori Trója, hanem a 19–20. századi európai hatalmi viszonyok történetét is magában hordozza.

A „kincs” útja különös módon megismételte Trója sorsát: megtalálták, híressé vált, háborúban eltűnt, majd évtizedekkel később újra előkerült.

Trója ma egyszerre régészeti lelőhely és a világ egyik legerősebb mítosza

A Hisarlık-dombot 1998-ban felvették az UNESCO világörökségi listájára. A feltárásokat ma török régészek vezetik, és a kutatás továbbra is új részleteket tár fel a város erődítéseiről, lakónegyedeiről és hosszú településtörténetéről.

A helyszín első pillantásra kevésbé látványos lehet, mint egy épen maradt görög templom vagy római város. Ennek oka éppen a sok egymásra épült korszak és a korai ásatások rombolása. A látogató egyszerre lát bronzkori falakat, Schliemann árkát, görög szentélyeket és római épületeket.

Trója jelentősége nem azon múlik, hogy megtalálják-e a falovat vagy Priamosz palotájának névtábláját. A lelőhely négyezer év emberi történetét őrzi, és megmutatja, hogyan válhat egy valódi város pusztulása előbb szóbeli hagyománnyá, majd irodalmi világmítosszá.

Schliemann neve elválaszthatatlan Trója újrafelfedezésétől, de a pontosabb történetben Frank Calvert, Wilhelm Dörpfeld, Carl Blegen, Manfred Korfmann és számos török, német, amerikai és más régész is szerepet kap. Schliemann nem magányosan találta meg a semmiből előbukkanó várost. Egy korábban már sejtett helyszínen, mások útmutatásával tárta fel az egymásra rakódott települések bizonyítékát, majd tévesen a legkorábbi réteget nevezte Homérosz Trójájának.

Trója tehát kétszer tűnt el. Először politikai központként omlott össze a bronzkor végén, majd évszázadokkal később a pontos helye is feledésbe merült. És kétszer született újjá: előbb görög és római emlékhelyként, majd a modern régészet egyik leghíresebb lelőhelyeként.

Források

Hasonlò