Híres magyar focisták: a magyar labdarúgás legnagyobb legendái
1953. november 25-én több mint százezer néző várta a Wembley Stadionban, hogy az angol válogatott ismét bebizonyítsa: hazai pályán legyőzhetetlen. Negyvenöt másodperc sem telt el, amikor Hidegkuti Nándor a kapuba bombázta a labdát. A mérkőzés végén az eredményjelző 6:3-at mutatott Magyarország javára.
A londoni győzelem nem egyetlen zseni műve volt. Puskás Ferenc bal lába, Bozsik József irányítása, Hidegkuti visszalépései, Kocsis Sándor fejesei, Czibor Zoltán kiszámíthatatlansága és Grosics Gyula modern kapusjátéka együtt formálták át azt, ahogyan a világ a magyar futballra tekintett.
A magyar labdarúgás története azonban nem az Aranycsapattal kezdődött, és nem is vele ért véget. Már az első világháború előtt nemzetközi hírű góllövő játszott Budapesten. Az 1938-as válogatott világbajnoki döntőbe jutott, Kubala László Barcelonában vált halhatatlanná, Albert Flórián elnyerte az Aranylabdát, Bene Ferenc olimpiai gólrekordot állított fel, később pedig Nyilasi Tibor, Törőcsik András, Détári Lajos, Király Gábor és Gera Zoltán őrizte tovább a magyar futball tekintélyét.
Kik voltak a magyar labdarúgás legnagyobb legendái? Erre nincs egyetlen vitathatatlan névsor. Másként mérhető egy 1910-es évekbeli csatár, egy ötvenes évekbeli világklasszis és egy modern, nemzetközi klubfutballban szereplő játékos teljesítménye. A legenda nem pusztán statisztika: számít a játéktudás, a nemzetközi siker, az újítás, a személyiség és az is, hogy az adott futballista mit jelentett saját korának.
Mitől válik valaki futballlegendává?
A legtöbb gól vagy válogatottság önmagában nem tesz valakit automatikusan egy korszak legnagyobb játékosává. A korai magyar futballban jóval kevesebb válogatott mérkőzést rendeztek, a játékosok pedig sokáig nem igazolhattak szabadon külföldi klubokba. A nemzetközi kupák rendszere is más volt, mint napjainkban.
Egy legenda gyakran azért marad emlékezetes, mert megváltoztatott valamit. Hidegkuti Nándor a visszalépő középcsatár szerepével zavarta össze a hagyományos védelmeket. Grosics Gyula nem maradt a gólvonalon, hanem aktívan részt vett a játékban. Puskás bebizonyította, hogy egy harminc fölötti, túlsúlyosnak tartott menekültből is a Real Madrid világsztárja lehet.
Másokat egyetlen felejthetetlen pillanat emelt a nemzeti emlékezetbe: Farkas János braziloknak lőtt kapásgólja, Détári Lajos utolsó magyar világbajnoki találata vagy Gera Zoltán portugálok elleni félröptéje.
A következő válogatás ezért nem szigorú rangsor. Inkább időutazás azok között a játékosok között, akik nélkül a magyar futball története egészen másként alakult volna.
Schlosser Imre – az első magyar futballsztár
Schlosser Imre, közismert becenevén „Slózi” akkor lett országos híresség, amikor a labdarúgás Magyarországon még fiatal sportnak számított. A Ferencváros és később az MTK csatáraként a 20. század elejének meghatározó gólszerzője lett.
Játékának ereje nem látványos cselekben, hanem rendkívüli helyezkedésben és gólérzékenységben rejlett. Úgy találta meg a kapu előtti üres területeket, ahogyan kortársai közül kevesen. Az MLSZ korabeli visszatekintései rendszeresen a korszak legjobb magyar csatáraként említik.
Schlosser pályafutása azt is megmutatja, milyen gyorsan vált tömegsporttá a futball. Mérkőzéseire már tízezrek voltak kíváncsiak, neve pedig az első olyan magyar labdarúgóé lett, amelyet a sporton kívül is széles körben ismertek.
A későbbi generációk nagyobb nemzetközi tornákon mutathatták meg magukat, Schlossernek azonban még nem volt világbajnoksága vagy európai kupasorozata. Jelentőségét ezért nemcsak a gólokban, hanem úttörő szerepében kell mérni.
Sárosi György – a két világháború közötti korszak vezére
Dr. Sárosi György a magyar futball egyik legsokoldalúbb alakja volt. Játszott középcsatárként, fedezetként és a védelemben is, miközben minden szerepkörben képes volt meghatározni a mérkőzést.
A Ferencvárosban olyan tekintélyt szerzett, amely messze túlmutatott a góljain. Intelligens, technikás és fizikailag erős játékos volt, aki egyszerre irányította a csapatot és fejezte be a támadásokat. Az MLSZ történeti összefoglalója szerint nála senki sem szerzett több gólt a Ferencváros színeiben.
1937-ben hét gólt lőtt Csehszlovákiának egy 8:3-ra megnyert válogatott mérkőzésen. Ez az eredmény ma is a magyar válogatott történetének egyik legkülönösebb egyéni teljesítménye.
Sárosi volt az 1938-as világbajnoki ezüstérmes csapat kapitánya. A magyar válogatott a döntőben 4:2-re kikapott Olaszországtól, de Sárosi és társai ezzel Magyarország első világbajnoki döntőjét játszották.
Zsengellér Gyula – az 1938-as ezüstcsapat gólvadásza
Zsengellér Gyula, az Újpest csatára Sárosi mellett az 1930-as évek másik nagy magyar támadója volt. Gyorsasága, helyzetfelismerése és könnyed gólszerzése miatt a korszak egyik legveszélyesebb európai csatáraként tartották számon.
Az 1938-as világbajnokságon öt gólt szerzett. A torna során nemcsak befejezőként, hanem a magyar támadójáték mozgékony résztvevőjeként is fontos szerepet vállalt.
Klubszinten az Újpest egyik örök ikonja lett. Az MLSZ megemlékezése szerint az újpesti játékosok közül csak Szusza Ferenc szerzett nála több gólt, és az élvonal gólkirályi címét egyetlen más újpesti labdarúgó sem nyerte el többször.
Az Aranycsapat későbbi világhírneve részben elhomályosította az 1938-as generációt, pedig Sárosi és Zsengellér már jóval korábban bizonyította, hogy a magyar támadófutball a világ élvonalába tartozik.
Kubala László – a magyar, aki Barcelonát változtatta meg
Kubala László története eltér a legtöbb magyar legendáétól. Budapesten született, játszott a Ferencvárosban, majd a kommunista hatalomátvétel idején elhagyta Magyarországot. Menekült játékosokból alakult csapattal járta Európát, mielőtt 1950-ben az FC Barcelona szerződtette.
A katalán klubban rendkívüli technikájával, testi erejével, szabadrúgásaival és játékintelligenciájával vált bálvánnyá. Az FC Barcelona hivatalos története szerint érkezése fordulópontot jelentett a klub fejlődésében és népszerűségében.
1952-ben hét gólt szerzett a Sporting Gijón elleni 9:0-s bajnoki mérkőzésen. Ez a teljesítmény máig a spanyol élvonal egyik megdöntetlen egymeccses gólrekordja.
Kubala különös nemzetközi pályafutása során három ország válogatottjában is játszott. A magyar nemzeti csapatban csak néhány alkalommal szerepelt, ezért nem tartozott az Aranycsapathoz, nemzetközi klublegendaként azonban Puskás mellett a legismertebb magyar születésű futballisták közé emelkedett.
Puskás Ferenc – a legismertebb magyar labdarúgó
Puskás Ferenc neve világszerte a magyar futball szinonimájává vált. Nem volt magas, és jobb lábát ritkán használta, bal lábával azonban olyan pontosan lőtt és passzolt, hogy ellenfelei akkor sem tudták megállítani, ha pontosan ismerték szándékát.
A magyar válogatottban 85 mérkőzésen 84 gólt szerzett. Az Aranycsapat kapitányaként olimpiai bajnok lett 1952-ben, megnyerte az 1953-as közép-európai kupasorozatot, és világbajnoki döntőbe vezette Magyarországot 1954-ben.
A Wembleyben rendezett 6:3-as mérkőzésen két gólt lőtt. Második találata előtt egy visszahúzással elküldte Billy Wright angol csapatkapitányt, majd a kapuba bombázott. A mozdulat a világfutball egyik legtöbbet idézett jelenete lett.
Az 1956-os forradalom után Puskás nem tért vissza Magyarországra. Hosszabb kihagyás és eltiltás után a Real Madrid szerződtette. Sokan túl idősnek és túlsúlyosnak tartották, ő azonban spanyol bajnoki gólkirályi címeket nyert, és a klub történetének egyik legnagyobb játékosa lett.
Az 1960-as BEK-döntőben négy gólt lőtt az Eintracht Frankfurtnak. A FIFA később róla nevezte el az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat, így neve ma is minden szezonban elhangzik a világ futballszínpadán.
Tudj meg többet Puskásról a Puskás Ferenc élete – Kispestről a Real Madrid legendái közé cikkünkben.
Bozsik József – az Aranycsapat agya
Bozsik József nem elsősorban látványos cselekkel vagy sorozatos gólokkal vált legendává. Ő határozta meg a játék ritmusát. Pontos hosszú és rövid passzai, helyzetfelismerése és erős lövései miatt az Aranycsapat támadásai gyakran az ő lábáról indultak.
Az MLSZ megfogalmazása szerint Bozsik volt az Aranycsapat esze. Ő lett az első magyar mezőnyjátékos, aki elérte a száz válogatottságot, összesen 101 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban.
Puskással gyerekkoruktól együtt futballoztak Kispesten. Ez a hosszú kapcsolat különleges összhangot teremtett közöttük. Bozsik gyakran már azelőtt tudta, hova fog mozogni Puskás, hogy a csatár megindult volna.
A modern futballban mélységi irányítónak neveznénk. Egyszerre védekezett, szervezett és támadott, ezért a magyar csapat sokkal rugalmasabban játszhatott a kor hagyományos rendszerénél.
Hidegkuti Nándor – a középcsatár, aki nem maradt elöl
Hidegkuti Nándor szerepe taktikai forradalmat jelentett. Papíron középcsatárként játszott, a gyakorlatban azonban gyakran visszalépett a középpályára. Az őt követő középhátvéd így elhagyta helyét, a megnyíló területre pedig Puskás, Kocsis vagy a szélsők törhettek be.
Az angol válogatott 1953-ban nem tudott alkalmazkodni ehhez a mozgáshoz. Hidegkuti már az első percben gólt szerzett, majd mesterhármassal zárta a 6:3-as mérkőzést.
Nem ő találta fel egyedül a visszavont középcsatár játékát, de az Aranycsapatban olyan tökéletesen valósította meg, hogy világszerte elemzők és edzők kezdték tanulmányozni.
Hidegkuti később edzőként is jelentős nemzetközi sikereket ért el. Játékosként azonban elsősorban annak jelképe lett, hogy a magyar futball nem pusztán technikás, hanem taktikai értelemben is évekkel megelőzheti ellenfeleit.
Készítette: Tibor Erky-Nagy – FOTO:Fortepan — ID 13743: , CC BY-SA 3.0, Hivatkozás
Kocsis Sándor – az Aranyfej
Kocsis Sándort rendkívüli fejjátéka miatt „Aranyfejűnek” nevezték. Nem egyszerűen magasra ugrott: pontosan érzékelte a labda ívét, jól választotta meg az érkezés pillanatát, és fejjel is úgy célzott, mintha lábbal lőne.
Az 1954-es világbajnokságon tizenegy gólt szerzett, és a torna gólkirálya lett. A dél-koreaiak ellen háromszor, a nyugatnémetek elleni csoportmérkőzésen négyszer talált be. A FIFA visszatekintése kiemeli, hogy egymást követő két világbajnoki mérkőzésen szerzett legalább három gólt.
Kocsis a negyeddöntőben és az elődöntőben is kulcsfontosságú gólokat fejelt. A döntőben azonban ő sem tudta megmenteni a csapatot a 3:2-es vereségtől.
1956 után Barcelonába került, ahol Kubala László és Czibor Zoltán társaságában folytatta pályafutását. A katalán klubban is legendává vált, és 1961-ben BEK-döntőt játszott.
Részletesebb cikk Kocsis Sándor életéről: Kocsis Sándor, az Aranyfejű: a magyar csatár, aki Barcelonát is meghódította
Czibor Zoltán – a kiszámíthatatlan szélső
Czibor Zoltán a bal szélen játszott, de mozgását nehéz volt hagyományos szerepkörbe szorítani. Bejárta az egész támadósort, hirtelen irányt változtatott, pontosan adott be, és fontos pillanatokban gólt is szerzett.
Az 1952-es olimpiai döntő hajrájában ő állította be a Jugoszlávia elleni 2:0-s eredményt. Az 1954-es világbajnoki döntőben szintén betalált, amikor Magyarország nyolc perc után már két góllal vezetett.
Czibor személyiségéhez hozzátartozott a szabadságvágy és a szabályokkal szembeni ellenállás. A pályán gyakran improvizált, ami időnként a saját edzőit is bosszantotta, az ellenfelek számára viszont szinte kiszámíthatatlanná tette.
Az 1956-os forradalom után Kocsishoz hasonlóan Barcelonában telepedett le. Az 1961-es BEK-döntőben gólt szerzett, de a katalánok vereséget szenvedtek a Benficától.
Grosics Gyula – a modern kapus egyik előfutára
Grosics Gyulát „Fekete Párducnak” nevezték sötét kapusmeze és ruganyos mozgása miatt. Jelentősége azonban nem csupán látványos védéseiben állt.
Gyakran messze kifutott kapujából, hogy megelőzze az ellenfél csatárait, és lábbal is bekapcsolódott a labdakihozatalba. A FIFA Grosicsról szóló megemlékezése a modern, söprögető kapus egyik úttörőjeként mutatja be.
1947 és 1962 között 86 alkalommal védett a magyar válogatottban. Részt vett az olimpiai győzelemben, a 6:3-ban és az 1954-es világbajnokságon, majd később még két világbajnokságon szerepelt.
Pályafutását a politika is befolyásolta. Az 1954-es világbajnokság után eltiltották, majd a Honvéd helyett Tatabányán kellett folytatnia. Mindezek ellenére hosszú éveken át a magyar kapusiskola legfontosabb példaképe maradt.
Az Aranycsapat nem csak hat emberből állt
Puskás, Bozsik, Hidegkuti, Kocsis, Czibor és Grosics neve szerepel leggyakrabban a történetekben, de a csapat sikere elképzelhetetlen lett volna a többiek nélkül.
Buzánszky Jenő fegyelmezett jobbhátvédként biztosította a támadóbb játékosok szabadságát. Lóránt Gyula kemény és határozott középhátvéd volt. Lantos Mihály balhátvédként a pontrúgásokhoz is felzárkózott, Zakariás József pedig önzetlen védekező munkájával egyensúlyozta a csapatot.
Budai II László gyorsasága, Palotás Péter helyettesítő középcsatárként végzett munkája, Tóth Mihály és Tóth II József szerepe szintén fontos volt. Az Aranycsapat valójában nem egyetlen változatlan tizenegy, hanem több kiváló játékosból álló rendszer volt.
Albert Flórián – az egyetlen magyar Aranylabdás
Albert Flóriánt elegáns mozgása és játékintelligenciája miatt „Császárnak” nevezték. Nem állandó rohanással uralta a pályát. Gyakran látszólag nyugodtan mozgott, majd egyetlen labdaérintéssel vagy ritmusváltással bontotta meg a védelmet.
Tizenhét évesen mutatkozott be a válogatottban. Az 1962-es világbajnokságon négy gólt szerzett, és holtversenyben a torna legeredményesebb játékosai közé került.
Az 1966-os angliai világbajnokságon a címvédő Brazília ellen játszotta egyik leghíresebb mérkőzését. Bár nem szerzett gólt, cseleivel, passzaival és támadásszervezésével meghatározta a 3:1-es magyar győzelmet.
1967-ben elnyerte az Aranylabdát. Máig ő az egyetlen magyar labdarúgó, akit a díjjal Európa legjobbjának választottak. Klubpályafutását teljes egészében a Ferencvárosban töltötte, ami tovább erősítette legendáját.
Bene Ferenc – az olimpiai gólkirály
Bene Ferenc az Újpest gyors, technikás és rendkívül gólerős támadója volt. Fiatalon került a válogatottba, és már tizenkilenc évesen az 1964-es év egyik legfontosabb magyar játékosává vált.
A tokiói olimpián tizenkét gólt szerzett, ami a férfi olimpiai labdarúgótorna egy kiírására vonatkozó gólrekordja lett. Marokkó ellen egy mérkőzésen mind a hat magyar gólt ő lőtte. A magyar csapat Bene találataival és Farkas János döntőbeli góljával olimpiai bajnok lett.
Ugyanabban az évben az Európa-bajnokságon is betalált, és a magyar csapat bronzérmet szerzett. Az 1966-os világbajnokságon mind a négy magyar mérkőzésen gólt lőtt.
Bene és Albert különböző stílusa jól kiegészítette egymást. Albert inkább szervezett és területet nyitott, Bene pedig sebességgel érkezett a kapu elé.
Tichy Lajos, Farkas János, Göröcs János és Mészöly Kálmán
A hatvanas évek magyar futballja nem csupán Albertből és Benéből állt. Tichy Lajos rendkívül erős lövéssel és kiváló gólérzékkel rendelkezett. A magyar játékosok közül csak Kocsis Sándor szerzett nála több gólt világbajnokságokon.
Farkas János az 1966-os Brazília elleni mérkőzésen látványos kapásgólt lőtt. A labdát futás közben, levegőből küldte a kapuba – a jelenet a magyar világbajnoki szereplések egyik legismertebb pillanata lett.
Göröcs Jánost finom technikája és irányítókészsége miatt „Titinek” becézték. Az Újpest támadójátékának kulcsfigurája volt, és a válogatottban is hosszú időn át meghatározó szerepet töltött be.
Mészöly Kálmán a védelem vezére lett. Keménysége mellett jól olvasta a játékot, és büntetőket is biztosan értékesített. Később szövetségi kapitányként is világbajnokságra vezette Magyarországot.
Nyilasi Tibor – gólerős középpályás és vezéregyéniség
Nyilasi Tibor a hetvenes és nyolcvanas évek fordulójának legfontosabb magyar futballistái közé tartozott. Magas termete ellenére technikás volt, remekül érkezett a kapu elé, és különösen fejjel jelentett veszélyt.
A Ferencvárosban középpályásként is ontotta a gólokat. Az 1980–1981-es idényben európai szinten is a kontinens legeredményesebb bajnoki gólszerzői közé került.
A válogatottal részt vett az 1978-as és az 1982-es világbajnokságon. Az 1982-es tornán két gólt szerzett Salvador ellen a 10:1-es magyar győzelem során.
Később az Austria Wien játékosa lett, ahol bajnoki címeket nyert és gólkirály lett. Külföldi sikere különösen értékesnek számított egy olyan időszakban, amikor a magyar játékosok átigazolását még erősen korlátozták.
Törőcsik András – a megismételhetetlen tehetség
Törőcsik András nem a trófeák és rekordok miatt lett kultikus alak. Cselei, váratlan megoldásai és ösztönös játéka olyan élményt adott a nézőknek, amelyet statisztikával nehéz kifejezni.
Az Újpest csatáraként képes volt álló helyzetből ellenfeleket becsapni, majd egyetlen mozdulattal helyzetet teremteni. Az MLSZ megemlékezései szerint Baróti Lajos szövetségi kapitány a korszak egyik legnagyobb természetes tehetségének tartotta.
Részt vett az 1978-as és az 1982-es világbajnokságon. Argentínában a házigazdák elleni nyitómérkőzésen kiállították, ami keserűen jelképezte pályafutásának kettősségét: kivételes tudás és elszalasztott lehetőségek kísérték.
Törőcsik legendája éppen abból fakad, hogy a közönség úgy érezte, még többre lett volna képes. A magyar futball egyik legnagyobb „mi lett volna, ha?” története kapcsolódik hozzá.
Détári Lajos – a nyolcvanas évek utolsó világklasszisa
Détári Lajos kiváló technikájú támadó középpályás volt, aki szabadrúgásaival, lövéseivel és passzaival egyaránt mérkőzéseket döntött el.
A Mezey György vezette válogatott egyik kulcsjátékosaként szerepet vállalt abban, hogy Magyarország első európai csapatként biztosította helyét az 1986-os világbajnokságon. A torna előtt gólt szerzett a Brazília ellen 3:0-ra megnyert emlékezetes budapesti mérkőzésen.
A mexikói világbajnokságon Kanada ellen is betalált. Ez lett a magyar válogatott eddigi utolsó világbajnoki gólja.
Klubszinten az Eintracht Frankfurt játékosaként 1988-ban Német Kupát nyert. A Bochum elleni döntő egyetlen gólját látványos szabadrúgásból szerezte. Később az Olympiakoszhoz igazolt, és korának egyik legdrágább magyar játékosa lett.
Király Gábor – a szürke mackónadrágos rekorder
Király Gábor megjelenése összetéveszthetetlen volt. A rövidnadrág helyett viselt szürke mackónadrág idővel védjegyévé vált, de hosszú pályafutását nem a ruhadarab, hanem megbízhatósága és reflexei alapozták meg.
A Haladásból a Hertha BSC-hez igazolt, majd hosszú éveken át szerepelt német és angol klubokban. Olyan korszakban szerzett stabil helyet erős bajnokságokban, amikor kevés magyar futballista jutott hasonló szintre.
A 2016-os Európa-bajnokságon negyvenévesen védett. Ezzel ő lett az első negyven év fölötti játékos, aki pályára lépett férfi Európa-bajnokságon. A magyar válogatott csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe.
Király 108 válogatottsággal vonult vissza a nemzeti csapattól. Rekordját később Dzsudzsák Balázs érte utol, majd meg is előzte, de Király két évtizeden át tartó válogatott pályafutása továbbra is egyedülálló.
Gera Zoltán – a modern korszak vezére
Gera Zoltán későn került a legmagasabb szintre, és fiatal éveiben nem tűnt biztosnak, hogy egyáltalán profi labdarúgó lesz belőle. A Ferencvárosban azonban gyorsan kiderült, hogy technikája, fejjátéka és munkabírása nemzetközi szinten is értékes.
A West Bromwich Albion és a Fulham játékosaként hosszú éveket töltött az angol futballban. A Fulhammel 2010-ben Európa-liga-döntőbe jutott, miközben a csapat menetelésének egyik meghatározó játékosa volt.
A válogatottban vezérként segítette a generációváltást. A 2016-os Európa-bajnokságon, harminchét évesen a Portugália elleni 3:3-as mérkőzésen látványos félröptével szerzett vezetést.
Az UEFA szurkolói ezt választották a torna legszebb góljának. Gera így egyszerre kapcsolta össze a régi magyar technikai hagyományt a modern nemzetközi futballal.
Kik maradtak ki a névsorból?
Egy ilyen válogatás szükségszerűen igazságtalan. Szusza Ferenc az Újpest egyik legnagyobb gólszerzője volt. Orth Györgyöt saját korában Európa legjobb játékosai között emlegették. Toldi Géza, Titkos Pál, Sándor Károly, Mátrai Sándor, Fenyvesi Máté, Dunai Antal, Fazekas László, Varga Zoltán és sok más játékos külön fejezetet érdemelne.
A későbbi korszakból Kiprich József, Garaba Imre, Sallai Sándor, Disztl Péter, Illés Béla, Dárdai Pál, Hajnal Tamás, Juhász Roland, Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám szintén meghatározó alakja volt a magyar futballnak.
A női labdarúgás történetének legendáit pedig külön cikkben érdemes bemutatni, mert fejlődésük, lehetőségeik és eredményeik egészen más történelmi környezetben alakultak.
Öt gyakori tévhit a magyar futball legendáiról
1. „A magyar futball Puskással kezdődött”
Schlosser Imre már az első világháború előtt nemzetközi hírű góllövő volt, az 1938-as válogatott pedig világbajnoki döntőt játszott.
2. „Az Aranycsapat csak Puskásból állt”
Puskás volt a legismertebb sztár, de a csapat taktikai erejét Bozsik, Hidegkuti, Kocsis, Czibor, Grosics és a kevésbé látványos szerepet vállaló játékosok együtt teremtették meg.
3. „Az 1954-es döntő elvesztése semmissé tette az Aranycsapat eredményeit”
A berni vereség történelmi csalódás, de nem törli az olimpiai aranyat, a hosszú veretlenségi sorozatot, a 6:3-at és a futball fejlődésére gyakorolt hatást.
4. „Albert Flórián csak azért kapott Aranylabdát, mert Puskás már külföldön játszott”
Albert saját jogán lett Európa legjobbja. Az 1960-as években nemzetközi tornákon és a Ferencvárossal is bizonyította kivételes képességeit.
5. „A későbbi korszakokban már nem voltak nemzetközi szintű magyar játékosok”
A válogatott eredményei visszaestek, de Nyilasi, Détári, Király és Gera erős külföldi bajnokságokban és európai kupákban is meghatározó teljesítményt nyújtott.
A magyar futball öröksége több mint nosztalgia
A magyar labdarúgás legendái nem azért fontosak, mert a múltban minden jobb volt. Pályafutásuk azt mutatja meg, hogy különböző korszakokban, eltérő társadalmi és politikai feltételek között is születtek nemzetközi szintű magyar futballisták.
Schlosser a sport első tömeghősévé vált. Sárosi és Zsengellér világbajnoki döntőbe jutott. Kubala külföldön épített új életet és Barcelonát változtatta meg. Az Aranycsapat játékosai taktikai és technikai forradalmat indítottak el. Albert és Bene bizonyította, hogy 1956 után sem tűnt el a magyar futball ereje.
Nyilasi, Törőcsik és Détári nehezebb korszakban őrizte a látványos magyar játék hagyományát. Király és Gera pedig megmutatta, hogy hosszú visszaesés után is lehet olyan válogatott, amely újra közös futballélményt ad az országnak.
A legnagyobb magyar játékosok különbözőek voltak: egyikük erős, másikuk elegáns, egyikük fegyelmezett, másikuk kiszámíthatatlan. Közös bennük, hogy saját korukban nem egyszerűen jó futballistának számítottak. Olyan történeteket teremtettek, amelyeket évtizedekkel később is újra elmesélünk.
Források
- Olympics.com – Ferenc Puskás
- Olympics.com – The legend of the Hungarian Golden Team
- FIFA – The 1954 World Cup final
- FIFA – Sándor Kocsis at the 1954 World Cup
- FC Barcelona – Ladislao Kubala
- MLSZ – Bozsik, csupa nagybetűvel
- MLSZ – A 6:3 játékosai
- MLSZ – Albert Flórián
- MLSZ – Bene Ferenc
- MLSZ – Törőcsik András
- UEFA – Gera Zoltán gólja az EURO 2016-on
- UEFA – Magyar játékosok az európai kupákban
