| |

Tutanhamon sírjának felfedezése és a fáraó átkának legendája

1922. november 26-án Howard Carter egy kis nyílást készített a Királyok Völgyében talált lezárt ajtón. Gyertyát tartott a réshez, és megvárta, amíg a kiáramló forró levegő megnyugszik. Lord Carnarvon türelmetlenül megkérdezte, lát-e valamit. Carter későbbi visszaemlékezése szerint csak ennyit felelt: „Igen, csodálatos dolgokat.”

A gyertya fényében aranyozott ágyak, ládák, szobrok, szekerek és különös állatalakok rajzolódtak ki. A tárgyak összezsúfolva töltötték meg az előkamrát, mintha az ajtót több mint háromezer évvel korábban zárták volna be. A látvány a 20. század egyik leghíresebb régészeti felfedezésének kezdete lett.

Néhány hónappal később Lord Carnarvon meghalt Kairóban. A sajtó azonnal összekapcsolta halálát a sír megnyitásával. Elterjedt, hogy a bejáratnál halálos átok figyelmeztette a betolakodókat, Kairó fényei Carnarvon halálának pillanatában kialudtak, angliai kutyája pedig ugyanakkor felüvöltött és elpusztult.

Tutanhamon sírjának története így két egymással párhuzamos történetté vált. Az egyik a gondos feltárásról, több ezer tárgy dokumentálásáról és az ókori Egyiptom páratlanul gazdag leletanyagáról szól. A másik egy újságokban, regényekben és filmekben formálódó átokról, amelynek létezésére soha nem került elő meggyőző bizonyíték.

Ki volt Tutanhamon, mielőtt világhírű lett?

Tutanhamon az egyiptomi Újbirodalom XVIII. dinasztiájának fáraója volt. Valószínűleg gyermekkorában, körülbelül kilencévesen került a trónra, és nagyjából egy évtizeden át uralkodott a Kr. e. 14. században.

Uralkodása politikailag fontos átmeneti időszakra esett. Elődje, Ehnaton szakított a hagyományos egyiptomi vallás jelentős részével, és Aton napkorongjának kultuszát emelte ki. Tutanhamon uralkodása alatt megkezdődött a régi istenek, templomok és papi intézmények helyreállítása.

A fiatal király azonban nem tartozott Egyiptom leghatalmasabb hódító fáraói közé. Rövid uralkodása és korai halála miatt neve idővel háttérbe szorult. Utódai részben eltávolították vagy elhallgatták az Ehnatonhoz kapcsolódó uralkodók emlékét.

Éppen ez járulhatott hozzá ahhoz, hogy sírja viszonylag épen maradt. A sír bejáratát későbbi építkezések törmeléke fedte be, és a fölötte dolgozó munkások kunyhói is elrejtették. Bár ókori rablók legalább kétszer behatoltak, a temetkezés nagy része érintetlen maradt.

Tutanhamon életében másodvonalbeli uralkodó lehetett. Halála után több mint háromezer évvel mégis ő lett a világ legismertebb fáraója.

Howard Carter évekig kereste az elveszett királysírt

Howard Carter nem egy véletlenül arra járó kalandor volt. Fiatalon rajzolóként kezdett dolgozni Egyiptomban, régészeti helyszíneken másolta a faliképeket és feliratokat. Később ásatásokon szerzett tapasztalatot, majd az egyiptomi régészeti szolgálat felügyelője lett.

Pályafutása nem volt töretlen. Egy turistákkal kialakult konfliktus után távozott állami tisztségéből, és egy ideig műtárgyak rajzolásából, kereskedelmi munkákból tartotta fenn magát.

Sorsát George Herbert, Carnarvon ötödik grófja változtatta meg. A gazdag brit arisztokrata egészségi okokból gyakran tartózkodott Egyiptomban, majd ásatásokat kezdett finanszírozni. Carter szakértelmére és helyismeretére támaszkodva fokozatosan komoly régészeti programot építettek fel.

Carter meg volt győződve arról, hogy Tutanhamon sírja még mindig a Királyok Völgyében rejtőzik. Korábbi leletek – feliratos tárgyak, pecsétek és temetkezési maradványok – arra utaltak, hogy a királyt a völgyben helyezhették nyugalomra.

A terület jelentős részét azonban már átkutatták. Carternek szisztematikusan kellett eltávolíttatnia a törmeléket, és újra megvizsgálnia olyan részeket is, amelyeket más kutatók reménytelennek tartottak.

Az utolsó ásatási szezon majdnem el sem kezdődött

A kutatás évekig kevés látványos eredményt hozott. Lord Carnarvon egyre nehezebben vállalta a költségeket, ezért 1922-ben jelezte, hogy nem akarja korlátlanul finanszírozni a munkát.

Carter kérte, hogy még egy utolsó szezont kapjon. Állítólag azt is felajánlotta, hogy saját költségén folytatja a keresést, ha Carnarvon átengedi neki az ásatási engedélyt. Végül a gróf még egy idényt finanszírozott.

Carter a VI. Ramszesz sírjának közelében fekvő, részben munkáskunyhókkal fedett területre összpontosított. A helyet korábban azért is kerülték, mert a népszerű királysír megközelítését nem akarták akadályozni.

Az utolsónak szánt szezon alig kezdődött el, amikor a csapat rábukkant arra, amit évek óta kerestek.

1922. november 4-én előkerült az első lépcsőfok

Carter naplója szerint 1922. november 4-én találták meg a sziklába vágott lépcsősor első fokát. A felfedezés nem Carter magányos pillanata volt: helyi egyiptomi munkásokból és tapasztalt előmunkásokból álló csapat dolgozott a területen.

A British Museum külön kiemeli Ahmed Gerigar, Gad Hassan, Hussein Abu Awad és Hussein Ahmed előmunkások nevét. Az egyiptomi munkások nélkül sem a sír megtalálása, sem a következő évek rendkívül nehéz feltárása nem lett volna lehetséges.

A lépcsők fokozatosan egy vakolt, lepecsételt ajtóhoz vezettek. November 5-én Carter már feljegyezhette, hogy a sírt megtalálták, és a pecsétek sértetlennek látszanak.

A bejáraton azonban korábbi behatolás nyomai is látszottak. A sírrablók által készített nyílást az ókorban ismét lezárták. Carter ezért még nem tudhatta, mennyi maradt meg a temetkezésből.

A bejáratot visszatemette és őrséget állított, majd táviratot küldött Angliába Carnarvonnak. Üzenetében „csodálatos felfedezésről” és sértetlen pecsétekkel lezárt pompás sírról számolt be.

Carnarvon megérkezéséig Carter várt

Lord Carnarvon lányával, Lady Evelyn Herberttel Egyiptomba utazott. A csapat november végén folytatta a feltárást.

A lépcsősor alján lévő első ajtó mögött egy törmelékkel feltöltött folyosó húzódott. A törmelék eltávolítása után egy második, szintén lezárt ajtó jelent meg. Ezen már felismerhető volt Tutanhamon királyi neve.

1922. november 26-án Carter kis nyílást készített az ajtó felső részén. A helyiségbe dugott gyertya először megmozdult a kiáramló levegőtől, majd Carter belenézhetett az előkamrába.

Későbbi elbeszélése szerint mindenütt arany csillogott. A helyiséget tárgyak töltötték meg, de nem rendezett múzeumi kiállításként: szétszedett szekerek, állatfejes ágyak, ládák, szobrok, edények és bútorok zsúfolódtak egymásra.

A jelenetet gyakran úgy ábrázolják, mintha Carter egyetlen mozdulattal megnyitotta volna a fáraó sírkamráját. Valójában ekkor az előkamrába pillantott be. A király múmiáját őrző temetkezési kamra még egy újabb lezárt fal mögött rejtőzött.

A sír nem volt teljesen érintetlen, mégis páratlan maradt

Tutanhamon sírját gyakran „érintetlen fáraósírként” emlegetik. Ez csak részben igaz. Az ókorban rablók jutottak be, tárgyakat mozdítottak el, és valószínűleg kisebb értékeket vittek magukkal.

A hatóságok azonban újra lezárták a sírt, majd bejárata feledésbe merült. A temetkezés legfontosabb részei, köztük a király koporsói, múmiája és a halotti maszk, a helyükön maradtak.

A sír négy fő helyiségből állt: az előkamrából, a mellékkamrából, a temetkezési kamrából és a kincstárból. A kis alapterület ellenére több mint ötezer tárgy került elő.

A leletek között szekerek, trónok, ágyak, szobrok, fegyverek, ruhák, ékszerek, élelmiszerek, borosedények, játékok, ládák, botok és mindennapi használati tárgyak is voltak. Ezért a sír nemcsak királyi aranykincsként, hanem az Újbirodalom életének különleges dokumentumaként is felbecsülhetetlen.

A „csodálatos dolgokat” nem lehetett egyszerűen kihordani

Az előkamrában a tárgyak olyan sűrűn és sérülékenyen helyezkedtek el, hogy egyetlen rossz mozdulat helyrehozhatatlan károkat okozhatott volna. A fa, bőr, textil és növényi anyagok több mint háromezer év alatt kiszáradtak és törékennyé váltak.

Carter ezért szakemberekből álló csapatot szervezett. A Metropolitan Museum of Art restaurátorokat, rajzolókat és Harry Burton fotográfust is a feltárás rendelkezésére bocsátotta.

Minden tárgyat a helyén lefényképeztek, megszámoztak, lerajzoltak és leírtak. A sérülékeny darabokat gyakran még elmozdítás előtt meg kellett erősíteni.

Harry Burton üvegnegatívokra készített felvételei nem egyszerű sajtófotók voltak. A leletek eredeti helyzetének pontos dokumentációját adták, és máig a feltárás legfontosabb forrásai közé tartoznak.

A sír kiürítése, dokumentálása és a leletek konzerválása csaknem tíz évig tartott. A felfedezés pillanatnyi szenzáció volt, a valódi régészeti munka azonban hosszú, aprólékos és gyakran monoton folyamatként zajlott.

1923 februárjában nyitották meg hivatalosan a temetkezési kamrát

Az előkamra egyik falát két életnagyságú, fekete királyszobor őrizte. A köztük lévő lezárt ajtó mögött feküdt a temetkezési kamra.

Az ünnepélyes megnyitásra 1923. február 16-án került sor. A kamrát szinte teljesen kitöltötte egy hatalmas aranyozott szentély. Ezen belül újabb szentélyek, majd egy kőszarkofág és egymásba helyezett koporsók védték a fáraó testét.

A közismert arany halotti maszkot nem rögtön az első napokban találták meg. Carter csapata csak évekkel később jutott el a legbelső koporsóhoz és a múmiához.

1925 őszén emelték fel a belső koporsó fedelét, és ekkor vált láthatóvá Tutanhamon múmiája, arcán a ma világhírű aranymaszkkal.

A maszk azóta az ókori Egyiptom egyik legismertebb jelképévé vált, de a sír tudományos értéke messze túlmutatott rajta. A temetkezés egy teljes királyi túlvilági felszerelés rendkívül ritka együttesét őrizte meg.

A felfedezésből gyorsan világméretű médiaszenzáció lett

A sír híre távírón, újságokon és fényképeken keresztül bejárta a világot. Luxorba újságírók, fotósok, előkelő látogatók és turisták érkeztek.

A felfedezés időzítése tökéletes volt a modern tömegsajtó számára. Az első világháború utáni közönség egzotikus, látványos és reményteli történetre vágyott. Egy arannyal teli fáraósír minden szükséges elemet tartalmazott.

Divatba jöttek az egyiptomi motívumok. Ékszereken, bútorokon, ruhákon, mozikban és reklámokban jelentek meg a lótuszok, szkarabeuszok, fáraófejek és hieroglifák. A jelenséget gyakran „Tut-mániának” nevezik.

A sajtó hozzáférése azonban korlátozott volt. Lord Carnarvon kizárólagos megállapodást kötött a The Times című lappal a hivatalos hírek és fényképek közléséről.

A többi újság tudósítói a helyszínen várakoztak, de alig jutottak első kézből származó információhoz. Ez fontos szerepet játszott az átoklegendában: ha a régészeti híreket nem közölhették, más, szenzációsabb történetek után néztek.

Lord Carnarvon halála indította el az átok történetét

1923 márciusában Carnarvon megbetegedett. Egy szúnyogcsípés vagy kisebb sérülés helyét borotválkozás közben felsértette, a seb pedig elfertőződött.

Állapota rosszabbodott, vérmérgezés és tüdőgyulladás alakult ki. Lord Carnarvon 1923. április 5-én, 57 éves korában halt meg Kairóban.

A haláleset néhány hónappal a sír megnyitása után történt. A két esemény időbeli közelsége önmagában elég volt ahhoz, hogy a sajtó kapcsolatot teremtsen közöttük.

Az átok történetének kialakulásában Marie Corelli regényírónő és Arthur Conan Doyle neve is megjelent. Corelli már Carnarvon halála előtt arra figyelmeztetett, hogy veszélyes lehet egy fáraó nyugalmának megzavarása. Conan Doyle pedig természetfeletti erők vagy őrzőszellemek lehetőségéről beszélt.

A régészeti bizonyítékoknál gyorsabban terjedtek a drámai részletek. A lapok azt írták, hogy Carnarvon halálakor egész Kairó elsötétült, angliai kutyája pedig ugyanabban a pillanatban üvöltve elpusztult.

Kairóban az áramkimaradások nem számítottak rendkívüli eseménynek, a kutya halálának időpontja pedig nem esett pontosan egybe gazdájáéval. A történet ennek ellenére tökéletesen illett az átok narratívájába.

Forràs: https://inews.co.uk/inews-lifestyle/travel/face-to-face-tutankhamun-tomb-moving-experience-unearthed-1948124?srsltid=AfmBOorqTPLaXvXzFGxnuvOV7LDUFqbDGoV5Ac9AdlASAy9cl_jik9MF

Nem volt átokfelirat Tutanhamon sírjának bejáratán

Az egyik legmakacsabb állítás szerint a sírban vagy annak bejáratánál a következőhöz hasonló figyelmeztetés állt: „A halál szárnyakon érkezik ahhoz, aki megzavarja a fáraó nyugalmát.”

Tutanhamon sírjában ilyen feliratot nem találtak. A Griffith Institute által őrzött részletes feljegyzések, fényképek és tárgyleírások sem dokumentálnak hasonló átkot.

Az ókori Egyiptomból ismerünk fenyegető sírfeliratokat és olyan szövegeket, amelyek a temetkezés megsértőit isteni vagy túlvilági büntetéssel fenyegetik. Ez azonban nem bizonyítja, hogy Tutanhamon sírjában is volt ilyen üzenet.

A híres mondat különböző változatai a sajtóban és későbbi könyvekben terjedtek el. A legenda hitelességét éppen az növelte, hogy úgy idézték, mintha pontosan lefordított hieroglif szöveg lenne.

Valójában a régészeti dokumentáció alapján az átokfelirat a modern történet része, nem a sír tartozéka.

Valóban rejtélyes halálesetek követték a feltárást?

Az átok hívei idővel hosszú listákat állítottak össze azokról, akik állítólag a sír miatt haltak meg. A névsorokban régészek, orvosok, látogatók, rokonaik, újságírók és olyan emberek is szerepeltek, akik csak közvetett kapcsolatban álltak a feltárással.

A listák egyik problémája, hogy utólag válogatták össze őket. A korai vagy szokatlan halálesetek bekerültek, míg azok, akik évtizedekig éltek, kevés figyelmet kaptak.

Howard Carter 1939-ben, csaknem tizenhét évvel a felfedezés után, 64 éves korában halt meg. Lady Evelyn Herbert, aki az első belépők között volt, 1980-ig élt. Harry Burton fotográfus 1940-ben hunyt el, több mint tizenhét évvel a sír megnyitása után.

A temetkezési kamra megnyitásánál jelen lévők közül sokan normális vagy hosszú életet éltek. Ez nem illeszkedett a gyors, válogatás nélküli átok képéhez.

Egy 2002-ben a British Medical Journal hasábjain megjelent történeti kohorszvizsgálat összehasonlította a sírhoz ténylegesen közel kerülő emberek életét olyanokéval, akik Egyiptomban tartózkodtak, de nem voltak kitéve az állítólagos átoknak. A vizsgálat nem talált szignifikáns kapcsolatot az „átoknak való kitettség” és a rövidebb élettartam között.

A statisztika nem tud természetfeletti jelenséget metafizikai értelemben kizárni, de a halálozási adatok nem mutatnak olyan mintát, amely átokra utalna.

Lehettek veszélyes gombák vagy baktériumok a sírban?

A természetfeletti magyarázat modern változata szerint a lezárt sírban mérgező penészgombák, baktériumok vagy más kórokozók szaporodhattak el. Ezek belélegzése állítólag megbetegíthette a belépőket.

Régi sírokban és zárt helyiségekben valóban előfordulhatnak gombaspórák, bomlástermékek, por és egyéb egészségügyi veszélyek. A régészek ma védőfelszereléssel, levegővizsgálattal és ellenőrzött eljárásokkal dolgozhatnak ilyen környezetben.

Ez azonban nem magyarázza meggyőzően Carnarvon halálát. Ő ismerten fertőzött seb, vérmérgezés és tüdőgyulladás következtében halt meg, és korábbi autóbalesete óta rossz egészségi állapotban volt.

Ha a sír levegője gyorsan halálos kórokozót tartalmazott volna, több olyan ember megbetegedése volna várható, aki hosszabb ideig dolgozott bent. Carter és munkatársai közül azonban sokan éveken át folytatták a feltárást.

A biológiai veszély elméletileg lehetséges régészeti kockázat, de nem bizonyított magyarázat Tutanhamon állítólagos átkára.

Tutankhamon sirjanak felfedezese
Forràs: https://www.meisterdrucke.ie/fine-art-prints/Harry-Burton/1452920/Discovery-of-the-Tomb-of-Pharaoh-Tutankhamun-in-the-Valley-of-the-Kings-%28Egypt%29%3A-In-Burial-Chamber%2C-Howard-Carter-Working-on-the-Lid-of-the-Second-Coffin%2C-October-1925%2C-Photo-by-Harry-Burton.html

Miért lett az átok híresebb, mint a régészeti munka?

A sír feltárása lassú folyamat volt. Egy tárgy kiemelése, dokumentálása és konzerválása napokig vagy hetekig tarthatott. A közönség ezzel szemben naponta új, látványos hírekre vágyott.

Az átok tökéletes sajtótörténetet kínált. Volt benne ősi király, lezárt sír, aranykincs, hirtelen halál, egzotikus vallás és láthatatlan büntetés. Ráadásul mindig tovább bővíthető volt egy újabb halálesettel vagy különös egybeeséssel.

A történet a korszak spiritiszta érdeklődéséhez is illeszkedett. Az első világháború után sokan fordultak médiumokhoz és túlvilági magyarázatokhoz, köztük Arthur Conan Doyle is.

A filmipar hamar felismerte a témában rejlő lehetőséget. A múmiáról és az ősi átok bosszújáról szóló történetek a horror egyik állandó műfajává váltak.

A valóságos Tutanhamon nem kelt fel sírjából, és a feltárók sem haltak meg egymás után megmagyarázhatatlan körülmények között. A fikció azonban erősebb, egyszerűbb és könnyebben megjegyezhető történetet kínált.

A felfedezés az egyiptomi örökség tulajdonjogáról is szólt

A sír feltárása nem csupán brit régészek diadalának története. Egyiptom ekkor formálisan függetlenné váló, de erős brit befolyás alatt álló ország volt. A felfedezés ezért a gyarmati hatalom, a nemzeti örökség és a régészeti leletek tulajdonjogának kérdését is felszínre hozta.

A korábbi ásatásokon gyakori volt a leletek megosztása a feltáró és az egyiptomi állam között. Tutanhamon sírjának páratlan gazdagsága miatt azonban az egyiptomi hatóságok ragaszkodtak ahhoz, hogy az anyag együtt maradjon.

A kincsek végül Egyiptom tulajdonába kerültek, nem osztották szét őket Carnarvon és külföldi múzeumok között.

Az egyiptomi munkások szerepét a korabeli nyugati tudósítások gyakran háttérbe szorították. A feltárás valójában egyiptomi előmunkások, ásómunkások, őrök, hivatalnokok, valamint nemzetközi régészek és restaurátorok együttműködésével valósult meg.

A modern bemutatások egyre inkább igyekeznek visszaadni azoknak az egyiptomiaknak a láthatóságát, akiknek munkája nélkül Carter neve sem válhatott volna világhírűvé.

Öt gyakori tévhit Tutanhamon sírjáról

1. „Howard Carter teljesen egyedül találta meg a sírt”

Carter vezette a kutatást, Carnarvon finanszírozta, de a felfedezés és a feltárás egyiptomi munkások, előmunkások, restaurátorok, fotósok és szakértők nagy csapatának munkája volt.

2. „A sír teljesen érintetlen volt”

Ókori rablók korábban behatoltak, és a bejáratot újra lezárták. A temetkezés nagy része azonban páratlanul jó állapotban maradt meg.

3. „Carter az első napon meglátta Tutanhamon aranymaszkját”

1922 novemberében az előkamrába pillantott be. A múmiát és az aranymaszkot csak többéves dokumentáció és bontás után tárták fel.

4. „A sír bejáratára halálos átkot véstek”

A híres figyelmeztető mondatot nem találták meg a sírban. Modern sajtó- és irodalmi hagyomány részeként terjedt el.

5. „A feltárás résztvevői rövid időn belül meghaltak”

Carnarvon valóban néhány hónappal később halt meg, de sok közvetlen résztvevő még évtizedekig élt. A történeti statisztikai vizsgálat nem mutatott ki rövidebb túlélést.

A valódi történet érdekesebb az átoknál

Tutanhamon sírjának felfedezése nem azért volt rendkívüli, mert természetfeletti erő őrizte. Azért volt rendkívüli, mert egy viszonylag kis királysírban több mint ötezer tárgy maradt fenn egyetlen uralkodói temetkezésből.

A leletek ruhákat, fegyvereket, élelmiszereket, bútorokat, játékokat, ékszereket és vallási tárgyakat őriztek meg. Segítségükkel nemcsak a fáraó túlvilági elképzeléseit, hanem mindennapi életét, udvarát, kézművességét és korának technológiáját is jobban megismerhettük.

A feltárás módszerei sem voltak minden szempontból hibátlanok. Carter korának régészete más szabályok szerint működött, a múmia vizsgálata során például olyan beavatkozások történtek, amelyeket ma jóval óvatosabban végeznének. Mégis rendkívül részletes dokumentáció készült, amely nélkül ma sokkal kevesebbet tudnánk a sír eredeti állapotáról.

Az átoklegendát valós haláleset, sajtóverseny, spiritiszta érdeklődés és kulturális előítéletek együtt teremtették meg. Minden újabb történet megerősítette a korábbiakat, még akkor is, ha az összefüggés csak időbeli egybeesés volt.

Howard Carter felfedezése tehát valóban „csodálatos dolgokat” tárt fel. A legnagyobb csoda azonban nem egy láthatatlan átok volt, hanem az, hogy egy fiatal fáraó temetkezése több mint háromezer éven át fennmaradt, majd egy egész korszak mindennapjait és túlvilági hitét nyitotta meg a modern világ előtt.

Források

Hasonlò